Koltay Gergely: Kavicsok

Kavicsok homlokomon,

vér ujjaim között.

Feljajdultak a dallamok,

visszajött, ki elköltözött.

Mellém ült egy másik,

semmit se kért,

csókoltam volna, de nem mertem.

Ő volt a halálra ítélt.

Vésők feszítik napjaim,

kalapács bennem létem,

feketén repül ki tüdőmből

a szabadság s a szégyen.

Ki megy el előbb?

Ki áll az első sorba?

Ki jön majd holnap?

Ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.

Vastag pulóvert húzok,

hideg a novemberi este,

elmentek, - kik nem engem –

mégis, valakit kerestek.

Kicsordulnak a gondolatok,

férfiatlanok a könnyek,

oda hallatszódjék hangunk,

hol vannak még régi könyvek.

Jó lenne ölelni a felvidéki lányt,

a csíkit, a székelyt!

Nem nézni többé a híradást,

ami a hazugság verítéke.

Sötét ez az ősz,

haltak itt ötven és ötszáz éve.

De ki jön majd holnap?

Ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.

Ötezer éve nem térdel le senki

egy nemzet elé.

Mert tudják kik vagyunk,

és ők ellenünk – miért!

Nálunk jobban tudják,

másképpen imádkoznak,

Ott a templom szent,

mégis hazudnak.

Iszonyatos minden hajnal,

öklendezve élek.

Hányom magamból a szavakat,

mi másoknak szemét!

De itt volt a halálra ítélt,

feltámadást ígért!

Mondta eljön holnap is,

mert halni, s szeretni kész!

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.

Várom a csengetést,

várom minden éjjel,

hogy megérkezzen a két szó:

Minden megérte!

Aki jön majd – az ember –

öt sebből vérzik,

lőtték, kalapálták,

tudom eljön hozzám mégis.

Másnap reggel a bíró, vádként mondja:

Mindent mi adtunk!

Ítélete egyszerű:

a sárba belefullasztunk!

Fejedet lenyomják – mondja –

Kiálthatsz: miért?!

De ki jön utánad holnap?

Ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.

Az újságok majd

szalagcímekben hozzák,

„És mégis mozog a Föld”

de, merre, nem írják.

Véres kosarakban

hozzák a fejeket,

és táncolnak majd sokan,

kiket a rendszer éltetett.

Vér és sötétség.

Kavicsok dübörögnek homlokomon,

fekete ruhában, fekete rémek,

botokkal ütik a gondolatom.

Felsöprik a városom,

de ott marad a szemét, s egy tábla:

Jön valaki holnap,

ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.

De születnek majd gyerekek,

kik Napot rajzolnak az égre,

kik tudják, hogy hívják őket

Erdélyben és Délvidéken.

Jönnek majd énekmondók,

jönnek a büszke bárdok,

jönnek bátor fiúk,

és jönnek szülni a lányok.

S a kavicsok betört homlokomon,

hegyekké nőnek,

a halálraítélt visszatér,

mert dolga van a jövőben.

Lesz egy fekete asztal,

papír, ceruza, s szemedbe éles fény.

Kérik írjam le: ki jön majd holnap,

ki halni, szeretni kész!

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.

Átszakadt a gát, a víz sodor.

Az áradás maga az élet.

Követ kötnek nyakamra,

húzzon le a mélybe.

Borítják rám a földet,

pedig még élek,

s lenne egy mondatom a zsarnokságról,

lenne egy mondat, mi éltet!

Csókolom, kik utánunk jönnek,

ha lesz emberi élet!