Kölcsey Ferenc: Elfojtódás

Ó sírni, sírni, sírni,

Mint nem sírt senki még

Az elsüllyedt boldogság után,

Mint nem sírt senki még

Legfelső pontján fájdalmának,

Ki tud? ki tud?

Ah, fájdalom -

Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély,

Nincsen több, nincs sehol!

S mért nem forr könnyű szememben?

S mért hogy szívem nem reped meg

Vérözönnel keblemen?