Nem tart
örökké semmi, mulandó lét ez itt;
Mi
boldogítna tartón, tán nem is létezik.
Boldogság,
álom, ábránd, széttépett falevél,
Mit majd
gyorsan sodorva elhajt a kósza szél,
Szerencse,
hit, dicsőség, múló, csalóka fény,
Szétpattanó
habocska a csendes tó szintén,
Szeretni?!
ah, mi édes, mint repes a kebel,
Ha e
kicsiny szó bűvös varázsa futja el.
Úgy jő,
miként a hajnal, piros színben ragyog,
S mint
szivárvány az égen, megváltozik legott.
Nem tart
örökké semmi, mulandó lét ez itt,
Mi
boldogítna tartón, tán nem is létezik.
Vigasztaló
csak az van, vigaszt csak ott lelünk,
Hogy az
sem tart örökké, ha sírunk, szenvedünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése