Ellen Niit: Anyám sírjára

Mélyen a földbe

ereszti gyökerét a szív

és íme: virág, ágacska, levél.

Szeme anyámnak

csillámlik némán

a füves hantok zöld tekintetében.

Óh, örök álom,

éber virrasztás, te,

át minden időkön.

Az ősz, mint az este.

A tél, mint az éj.

A tavasz, mint a reggel.

A nyár, mint a nappal.

Nemzedékek nézik,

merre visz a lábam.

Fűszálak susognak

a tenyeremnek.

Örökélet.

Hallak, anyám,

hallak.

Ezer közül is

ráismerek szavadra.