Honnan
származott az égő
Szerelemnek
szép virága?
Nyíló
szirma úgy piroslik,
Mintha
vérbe volna mártva.
Éjjelenként
mért sóhajtoz
Olyan
hosszan, olyan mélyen?
Hisz
boldogság és öröm van
Festve
csillogó színében!
Midőn
parlagrózsa szívét
Fénysziromnak
gyilka érte,
Mely
szerelemtől piroslott:
Földre
omlott drága vére.
És amint
hull és patakzik,
Így kiált
a hűtelennek:
,,Igaz
voltam, elhajoltál.
Te
megöltél, - én szeretlek!"
S hideg
föld a vért elissza,
Benne
minden élet elhül.
De a
holtat visszaküldi
A
mosolygó kikelettül;
Mert bár
a szív nem dobog már,
S
érzéketlen, föld alatt van,
Amely
lángolt benne egykor,
A szent
érzés halhatatlan!
Hol
kihullt a föld porára
Parlagrózsa
forró vére:
Hatalma a
szerelemnek
Új
virágot hoza létre.
Ez sóhajt
oly hosszan... mélyen...
A magános
éjszakában:
,,Hű
maradtam, hűn szeretlek
Az
életben, a halálban!"
S kinek
szirma úgy piroslik,
Mintha
vérbe volna mártva:
Hulló
vérből lett az égő
Szerelemnek
szép virága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése