Így
kellett volna: meg-megállni,
virágaidat
megcsodálni.
Kezed
többször kezembe fogni,
mosolygásodra
mosolyogni.
Súlytalan
szívvel útrakelni,
erdőn
madarakat figyelni.
Patakos
réteken derülni,
sárkányok
útját kikerülni.
A
vadméhekkel kóborolni,
s
dalolni, mindig csak dalolni...
Jaj,
örömet ritkán fogantam,
ágyásaidon
átrohantam.
Életednek
vihara voltam,
íriszeidet
eltiportam.
Játékaidat
összetörtem,
dal-csecsemőimet
megöltem.
Fekete
gondok közt tanyáztam,
feltört
kezemmel kutat ástam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése