Szeretettel
köszöntöm az oldal olvasóit!
a fenti
linkekre kattintva tudjátok elérni.
"Karácsonynak
éjszakáján,
Jézus
születése napján
örüljetek,
örvendjetek,
a kis
Jézus megszületett."
Jézus
születésének története
"Kétezer
évvel ezelőtt élt Izrael egyik kis városában
a galileai Názáretben egy leány,
Mária. Egy éjjel megjelent előtte Gabriel arkangyal és bejelentette neki, hogy
tervei vannak Istennek Mária számára, ő
lesz majd Isten Fiának az édesanyja. Mária megijedt, de az angyal megnyugtatta,
hogy igaz amit mond, és úgy helyes.
Nemsokára
férjhez ment Mária Józsefhez, és, amikor a király bejelentette, hogy vissza
kell menni arra a helyre, ahol születtek, mert népszámlálás lesz, együtt mentek
a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe. Amikor megérkeztek késő este Betlehembe,
Mária érezte, hogy eljött ideje, hogy megszülessen a gyermek, de már nem volt hely
a számukra sehol. Végül is sikerült behúzódniuk egy istállóba és ott született
meg a kis Jézus. Bölcső nem volt, helyette a jászolba fektették az újszülöttet.
Egy
közeli mezőn pásztorok legeltették a juhaikat és egy angyal jelent meg előttük
mondván, hogy egy közeli istállóban megszületett az Isten Fia. Amikor a
pásztorok ott találták a gyermeket a szüleivel tudták, hogy az angyal igazat
mondott.
Három
bölcs is tudta, hogy itt az ideje a Messiás megszületésének, és amikor látták a
csillagot a betlehemi istálló fölött tudták, hogy az a jele annak, hogy ott is
fogják megtalálni. Amint ott látták a kis Jézust Máriával és Józseffel, térdre
borultak előttük és ajándékokkal halmozták el őket."
"Napkeleti
három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár
Késő
éjjel, vak sötétben ugyan bizony merre jár?
Kincset visznek
teveháton: tömjént, mirhát, aranyat,
Fejük
felett fényes csillag, az mutatja az utat.
Bandukolnak
a pusztában, bennük béke, szeretet.
Császárt
mennek látogatni? Nem. Egy pici gyereket.
Leborul a
három király betlehemi jászolnál:
– Ég
küldötte, kicsi Jézus, a megváltónk Te volnál?
Eléd
tesszük a szívünket mi szegény, rossz emberek,
Simogassad,
gyógyítsad meg, Te mennybéli kis gyerek.
Jászol
mélyén, szalma között a kis Jézus felnevet,
Áldás van
a mosolyában, megbocsátás, szeretet:
– Nem
érheti baj és bánat, ki engem szívébe zár;
Menjetek
hát békességgel, Gáspár, Menyhért, Boldizsár!"
A
napkeleti bölcsek
„Karácsony
táján mindig előkerül az az evangéliumi rész, amikor a napkeleti bölcsek, ezek
a titokzatos vándorok, meglátják a betlehemi csillagot, és elindulnak, követik
Betlehembe. A templomokban úgy is megemlékeznek róluk, hogy kiállítják a
szobraikat a jászol mellé. Ott állnak, az egyiknek a kezében az arany, másiknál
a tömjén, a harmadiknál a mirha.
Kik is
lehetnek ezek a királyok vagy napkeleti bölcsek, nem tudjuk pontosan. De talán
az egyik, a Gáspár, az egy olyan király lehetett, akinek minden kívánságát
teljesítették, akinek az akaratát udvari emberek százai, ezrei lesték. Hogyha
éppen zenére támadt kedve, akkor az udvarmester már intett is, jött a zenekar,
húzta a talpalávalót. Amikor látták, hogy Gáspár királynak a figyelme ellankad,
már kevésbé örül ennek a zenének, akkor ismét egy intésbe került és lecserélték
az együttest, jött egy másik, másféle muzsikával. Ha Gáspár királynak focizni
támadt kedve, már elő is állt a nemzeti válogatott, és ő is játszhatott. Persze
meg volt hagyva mindenkinek, hogy itt ma csak Gáspár királynak szabad gólt
lőni, úgyhogy az ellenfél játékosai is neki passzolták a labdát, és azt vette
észre, hogy ha a kapura rúg, akkor a kapus direkt a másik irányba vetődik,
nehogy véletlenül kifogja az ő lövését. Így bizony hamar unalmassá vált az
élet.
Ahogy
teltek-múltak a hónapok és az évek, Gáspár király elveszítette a kedvét. Nem
telt már öröme sem a zenehallgatásban, sem a sportban, hanem csak ült a
trónteremben és kedvetlenül nézett maga elé. Pedig az udvari emberek
változatlanul megpróbálták kitalálni mindenféle szándékát. Gáspárban pedig
lassan megérlelődött az elhatározás, hogy világgá megy és új életet kezd. Egyik
este, amikor már mindenki aludni tért, kinézett a trónterem ablakán, s meglátta
a csillagot az ég alján. Azt gondolta, ez alkalmas idő arra, hogy útra keljen.
Lepedőket csomózott össze, leeresztette az ablakból, egészen a földig ért a
vége, majd fogta magát, s lemászott rajta. Odalent nyakába vette a
vándortarisznyáját, és elindult a csillag nyomában.
A második
napkeleti bölcset, aki a jászol mellett áll, úgy hívjuk, Menyhért király. Ez a
Menyhért talán egy híres orvos volt. Egy orvos, aki sokféle betegséget ismert,
és nagyon sok beteget meggyógyított. Jöttek hozzá az emberek, és nem is kért
sok pénzt a gyógyításért, csak annyit, amiből a legszükségesebbekre futotta.
Örömmel, szívességből gyógyította az embereket. De hiába híres orvos valaki,
vannak olyan betegségek, szenvedések, amiken még ő sem tud segíteni. Ez volt
neki a legnehezebb: látnia azt, hogy emberek szenvednek, s hiába szedi össze
minden tudományát, képtelen rajtuk segíteni. Arra vágyott, milyen jó lenne, ha
találna egy tudós könyvet vagy egy bölcs embert, akitől megkérdezhetné, hogy
miért is szenved az ember a földön. Ekkortájt látta meg egyik este ő is a
csillagot. Könyveiben olvasott róla, hogy amikor ez a csillag megjelenik, egy
nagy királyhoz vezeti a vándorokat, akik követésére vállalkoznak, s arra
gondolt, hogy talán ez a király majd válaszolni tud a kérdésére.
A
harmadik: Boldizsár. Boldizsár arca fekete. Úgy is hívjuk, hogy a szerecsen
király. Valahonnan messziről, talán Afrikából jött. Ki is lehetett ő? Talán egy
olyan király volt, akinek megtetszett egy szomszédos ország királylánya, és
feleségül szerette volna venni. A királylány apja kihirdette, hogy jöjjenek a
kérők, álljanak hosszú sorba, és aki megtetszik az ő lányának, annak adja a
kezét. Úgyhogy Boldizsár is föltarisznyázott, és elment, beállt a kérők sorába,
de azt látta, hogy mindegyik kérő szomorú arccal bandukol ki a trónteremből,
úgy látszik, hogy a királylány nagyon válogatós lehetett. Amikor ő is
bekopogott a trónterem ajtaján, és megállt a királylány előtt, elámult annak
ragyogó szépsége láttán. De a gyönyörű lány ráemelte a tekintetét, és kinevette
őt.
- Te meg
mit keresel itt, te kormos képű? - kérdezte. - Csak nem gondolod, hogy hozzád
megyek feleségül? Eredj innét, keress egy csillagot, mosd meg a fényében az
arcodat, és hogyha a csillagfénytől hófehérré válik a bőröd, akkor gyere
vissza! Akkor talán hozzád megyek. Boldizsár erősen elhatározta, hogy ő csak
azért is elveszi ezt a királylányt. Nehéznek találta a feladatot, de arra
gondolt, hogy nehéz-nehéz, de talán mégsem lehetetlen. Este, amikor feljött a
hold és a csillagok, egészen az ég alján meglátta a betlehemi csillagot. Nem
tudta, honnan került elő, merre tart, de azt látta, hogy alacsonyan halad.
Nagyon megörült.
- Ezt
nyakon csípem - határozta el. Vette a királyi lepkehálóját, és elindult a
palotából a csillagot követve.
A három
király találkozott egy útkereszteződésnél, ahol elmesélték egymásnak, hogy ki
miért indult útnak. Majd Menyhért, az orvos így szólt:
- Nem
tudom, hogy ti megtaláljátok-e, amit kerestek, mert ez a csillag egy királyhoz
vezet, de talán ő orvosolni tudja a ti nehézségeiteket, bajaitokat is, úgyhogy,
azt javaslom, menjünk tovább együtt.
Így
közösen folytatták útjukat. Mentek-mentek, falvakon, városokon keresztül, míg
végül elérkeztek egy barlanghoz. A barlangban ott állt a jászol szalmával
bélelten, és a szalmán ott feküdt a kisgyermek, Jézus, mellette Mária és
József. A bölcsek köszöntötték őket, s megkérték Máriát, hadd vessenek egy
pillantást a kis újszülöttre.
Miközben
a gyermeket nézték, Gáspár király arra gondolt, hogy ez a kisbaba mennyire
fázhat, hiszen itt hideg van, csak egy ökör meg egy szamár áll körülötte, azok
fújják rá a párát, azzal próbálják melengetni. Eszébe jutott, hogy a királyi
palástját levehetné és ráteríthetné. Meg is tette, és ekkor hirtelen
megvilágosodott előtte, hogy miért volt ő eddig boldogtalan és kedvetlen.
Bizony azért, mert mindenki az ő akaratát, az ő kívánságát leste, és mindenki
neki akart szolgálni. Neki játszottak a zenészek, a sportolók, de arra nem volt
már lehetősége, hogy ő ajándékozzon meg másokat. Hirtelen megérezte azt, hogy
ajándékot adni másnak, ez ad értelmet és örömet az embernek. Elhatározta, hogy
visszatér az országába, és ezt fogja gyakorolni.
Menyhért
király pedig, ahogy nézte a jászol mellett a kicsit, arra gondolt, hogy ez a
kisgyerek is felnő egyszer. És mintegy látomásként megjelent neki, hogy ez a
kisgyerek, már felnőttként, szintén szenvedni fog, mert az emberek majd
keresztre feszítik. De a szenvedése nem lesz fölösleges, mert ezáltal ennek a
kisgyereknek az apja, aki maga az Isten, meggyógyítja minden ember szenvedését.
Menyhért egyszerre megnyugodott. Tudta, hogy néhány nap múlva visszatér a
szegényei közé, gyógyítani őket, de már nemcsak orvosságot ad nekik, hanem el
tudja nekik mondani, hogy van valaki, aki azoknak a szenvedéseknek a titkát is
ismeri és gyógyítja, amiken ő nem tud segíteni.
Végül a
harmadik, Boldizsár, szintén ott állt a jászol mellett, és azt látta, hogy a
kisgyerek ránevet. Meghökkent.
- Nahát,
ilyen fekete az arcom, és mégis mosolyog rám valaki? Így is jó vagyok, így is
szeret engem? Akkor nem kell nekem az a királylány.
Találok
valaki mást helyette, aki ehhez a kisgyerekhez hasonlóan mosolyogni fog rám.
Nem kell nekem csillag meg csillagfény, nem kell nekem az arcomat tisztára
mosni, engem így is lehet szeretni! - És hirtelen vidám lett a szíve, és szökdelni
lett volna kedve, hogyha nem lett volna olyan méltóságos király.
Kis idő
múltán a napkeleti bölcsek hazatértek otthonukba, mindegyik azzal az üzenettel
a szívében, amit a jászol mellett kapott az újszülöttől.”
"Karácsonyfa,
karácsony
Arany dió
zöld ágon.
Csillagszóró,
gyertyafény
Ég a
fenyő ünnepén.
Csilingel
a csengettyű
Szép vagy
fenyő, gyönyörű."
A
karácsonyfa története
„A
különböző ünnepek során a fák, örökzöld növények szerepe minden népnél nagy
volt. A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető
a karácsonyfa elődjének. A karácsonyfa bibliai eredetű magyarázat szerint ősi, családfajelentéssel
bír; eszerint ez a fa Jézus családfáját is jelenti. Valamint kapcsolatba hozzák
a bibliai tudás fájával is, hiszen karácsony napja az első emberpár: Ádám és
Éva napjára esik.
A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás,
a 17. században terjedt el. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli
napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak, és
szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy
menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. A hagyomány
szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. Ő azonban már
Jézus születésének tiszteletére állította a fát, és számtalan kis gyertyát
gyújtott rajta.
Az első, történelmileg is megalapozott adat
1605-ből származik. Egy strasbourgi polgár jegyzetei arról árulkodnak, hogy
városában akkoriban elterjedt, hogy fenyőfákat állítanak. A fákat
gyümölcsökkel, papírkivágásokkal, aranyláncokkal és édességekkel díszítették.
Magyarországon csak a múlt század második felében
kezdett elterjedni ez a szokás a bécsi udvar ösztönzésére. Először csak a
nemesi családoknál - először Brunswick Teréz, martonvásári grófnő állított
karácsonyfát 1824-ben -, később a módosabb polgároknál is elterjedt. A
parasztok körében csak ebben a században, sokaknál csak 1945 után honosodott
meg a fenyőfa-állítás.
Angliában ma sem szokás fenyőfát állítani,
helyette fagyöngyből készült koszorút függesztenek a mennyezetre. Van, ahol az
a hiedelem él, hogy a karácsonyfát is az ajándékozó földöntúli lény hozza.
A karácsonyfadísz korábban alma, dió,
házilag készített sütemények, mézeskalács volt. Az 1880-as években jelent meg
az üvegdísz. Ma már egyre nagyobb fákat állítanak, üvegdíszekkel,
szaloncukorral, színes égőkkel.”
"Álmodik
a fenyőfácska
odakinn
az erdőn.
Ragyogó
lesz a ruhája,
ha az
ünnep eljön.
Csillag
röppen a hegyére,
gyertya
lángja lobban,
dallal
várják és örömmel
boldog
otthonokban.
Legszebb
álma mégis az, hogy
mindenki
szívébe
költözzék
be szent karácsony
ünnepén a
béke."
A
karácsonyfa szimbólumai
„Karácsonykor
fenyőt vásárolunk, és díszeket akasztunk rá. A fának, a rá akasztott díszeknek
fontos jelentősége van.
A karácsonyfa:
Életfa. A karácsony - Jézus születésével, születésnap, életnap is. A zöld szín
az új élet reményét jelképezi, míg az ágak spirális elrendezése az életspirált
mintázza. Egyes sámánisztikus kultúrákban a fenyőfa megfeszített, lehajtott
majd hirtelen kioldott csúcsa repítette a sámánt a Beavatás felé.
Karácsonyfánkat ezért úgy válasszuk ki, hogy az ágaiból formált
spirál-szerkezet arányos legyen, ne legyenek benne ugrások, kihagyások, az ég
felé, a magasabb tudatosság felé törekvő csúcsa is ép, élettel teljes legyen.
Mivel a halott élet-spirálnak, a kivágott fának nincs ereje, legjobb, ha
gyökeres fát emelünk ki és utána kiültetjük azt valahol, így biztosítva
Földanyánknak és rajta magunknak az életet.
A gömb: A
gömb mandala. A teljességet jelképezi. Földanyánk, és a bennünket körülvevő 9
bolygó mindegyike gömb alakú. A Tejútrendszer spirálján elhelyezkedő
égitesteket is jelképezik a fára akasztott díszgömbök. Anyaguk többnyire üveg.
Törékeny, illékony, talmi csillogás, mégis ettől lesz a fa díszítése az, ami. A
fények megcsillannak az üvegen visszatükrözve, de eltorzítva a karácsony
életfáját. Úgy, ahogy a bolygók erői hatnak életünkre, meghatározva, de nem
determinálva azt. A gömbök színeinek megfejtéséhez a Színszimbolikai
kulcsszavak adnak segítséget. Olyan színű gömböt válasszunk, amely szín
egységben van törekvéseinkkel. A fán legalább annyi gömb legyen, ahány bolygó
(9) van.
A
csúcsdísz a felemelkedett embert jelképezi, Jézust, a megváltót, aki eljutott a
csúcsig, sőt azon is túl. Gyakori, hogy a csúcsdísz lángos csillag formájú,
mert ez hozta hírül a Napkeleti Bölcseknek a Megváltó megszületését.
Girlandok:
Különböző színű girlandok fonják be az életfát, akár a kígyó. Ők emlékeztetnek
bennünket az eredendő bűnre. A bibliai teremtés-történet életfáján is
kísértőként jelent meg, ő adta az embereknek a Tudást, - talán az emlékezést és
ő indította el az élet spirálján, miatta űzetett ki az Istenember Ádám és
oldalbordája Éva a paradicsomból.
Angyalhaj:
A fát borító misztikus fátyol, áttetsző, mégis leplez. A jászol szalmájának, a
kis Jézus derékaljának analógiája. Sokan ezért angyalhaj helyett szalmát
hintenek a fára.
Angyalkák:
Kék, piros, fehér és lila ruhában, négy vasárnapon át egymást követve érkeznek
meg a Földre Advent angyalai. Az ő hangjukra figyelmeztetnek az angyalkák. Akik
megpillantották a várakozás hetének angyalait, meghallották az általuk hozott
üzenetet, azok felkészültek a belső karácsonyra.
Hold és
csillagok: Az utóbbi évek divatja, hogy a fára holdat és hatágú csillagot,
Dávid csillagot is akasztunk. Bár a zsidó kultúrában nem ünneplik a karácsonyt,
mégis fontos ez a hagyományosan zsidó jelkép a fán, árnyalt jelképrendszerére
talán külön is érdemes lesz egyszer majd kitérni. A Dávid csillag Dávid pajzsa.
Ez az eredetileg nem csak zsidó jelkép két egyenlő szárú háromszög együttese,
és a férfi-nő, anyag-lélek, levegő-föld, tűz-víz ellentétpárok harmonikus
egységét szimbolizálja. Az ötágú csillag az Istenember csillaga is lehet
karácsonyi jelkép.
Az arany
és az ezüst: A férfi és a női princípium, a Nap és a Hold, a Rák és az Oroszlán
színei, a gazdagságot jelképezik, kívül és belül. Ezért van, hogy a legtöbb
karácsonyi jelképünk arany és ezüstszínben pompázik.
Dió és
alma: A Tudás fája, az Életfa. Az eredendő bűnre a tudás megszerzésére
emlékeztet bennünket a fára kötött alma. A dió is bölcsesség-jelkép. Az emberi
agyhoz hasonlatos mintázatú, a picike dió magjában ott rejtőzik a hatalmas fa
lehetősége, de ennek a fának emberöltő vagy még annál is hosszabb idő kell,
hogy bőven termőre forduljon. A dió a jövendő nemzedékbe vetett hitet is
jelképezi. Az aranyalma és az aranydió a fénylő bölcsességet hozza el hozzánk.
Szaloncukor:
Savanyú-e a magyarság, ha egyedül nálunk hagyomány, hogy a fára díszbe
öltözetett boldogság téglácskát helyeznek. Boldogságforrásunk, a csokoládé, és
a belőle formált kis téglácskák a Boldogság Házának építőköveit jelképezik. Aki
teheti, éppen ezért ne vásároljon, hanem készítsen szaloncukrot, szeretettel,
odaadással, boldogan.
Mézeskalács
díszek: Formáik: fenyő, angyal, csengettyű tükrözik az összes többi
jelképünket, de más anyagból. A mézeskalács a föld porából megformált,
tűzpróbán átesett embert jelképezi. Az emberteremtő is. Mágikus bábot készít
magának, termékenységet varázsol, szapora kezekkel bábot süt. Ez a mézeskalács.
Apró
figurák: Kicsiny játékszerek különböző anyagokból a gyermekkor csodáját, az
önfeledt örömet, játékosságot tanítják nekünk. Figyelmeztetnek az ajándékozás,
az örömszerzés a másokra való odafigyelés fontosságára, úgy, hogy közben mi is
örülhetünk.
Csengettyű:
A kis harangocska jelzi, hogy megérkezett az angyal. Hangja hozza meg a
karácsony hangulatát sok családnál. A pogány kultúrákban démonűző hatást
tulajdonítottak a hangjának. A csengettyű hangja rezgésbe hozza a levegőt,
ezzel jó energiákat teremt. A megtisztítás rituáléjában játszik szerepet,
akárcsak a tűz elemű jelképek, mint a gyertya és a csillagszóró.
Csillagszóró:
a fényszikrák a fellángoló és kihunyó életet éppen úgy jelképezik, mint az
érzések múlandóságát.
Gyertya: A
gyertya a három sík, a test, a szellem és a lélek, vagyis a viasz, a kanóc és a
láng, a szent háromság üzenete, a fiú megszületése, a fény megérkezése. A
gyertya fénye nem nyomhatja el a szellem fényét.”
"Karácsonyfa,
Karácsony,
Ezüst dió
zöld ágon.
Csilingelő
csengettyű,
A fenyőfa
gyönyörű.
Csillagszóró,
gyertyafény,
ég a
fenyő ünnepén."
A gyertya
története
„Az év
egyik legszebb ünnepe felé közeledve úton-útfélen, az összes karácsonyi
vásárban a sok-sok apró, illetve nagyméretű csecsebecse, ajándék mellett
mindenhol kapható gyertya. Kicsi és nagy, gömbölyű és szögletes, illatos és
szagtalan, egyszóval: rengetegféle színű, formájú és méretű. Mert a gyertya
elengedhetetlen kelléke, dísze az ünnepeinknek.
Ám vajon
mióta van ez így? Mióta tartozik hozzá elválaszthatatlanul az egyházi, de akár
a családi és egyéb jellegű ünnepeinkhez is. Lássuk a gyertya történetét!
Ha
pontosan szeretnénk definiálni, a gyertya: régebben viaszból vagy faggyúból, ma
általában paraffinból és sztearinból készül, rendszerint rúd alakú, béllel
ellátott világítóeszköz. Világítási, ám ma már inkább díszítési, hangulatkeltési
célokra használják és gyártják.
Viaszból
vagy faggyúból készült gyertyát már a rómaiak is használtak a 2. században. A
középkorban inkább a fejedelmi udvarokban volt használatos, míg a 15. századtól
kezdve a faggyú általánosan elterjedt. Az úgynevezett sztearingyertya a 19.
század eleje óta ismert. Praktikus használata a század végétől folyamatosan
csökkent, előbb a városokban, később pedig vidéken is a petróleum- és
gázvilágítás, majd a villanyvilágítás szorította ki teljesen.
Általános
használata a római korban terjedt el. Eleinte praktikus okokból használták az
őskeresztények, ám a pogány kultuszokban is nagy szerep jutott neki. A
mostanihoz hasonló gyertya a keresztényüldözések idejére tekint vissza. III.
Honorius pápa rendelete szerint az oltáron legalább két gyertyának kellett
égnie.
A fény a
Nap életadó erejének kifejezője. Mivel könnyen eloltható, az élet
bizonytalanságát, az elenyészést is jelképezi. A kereszténységben elsősorban
Krisztusnak, a "Világ Fényének" a szimbóluma a gyertya, aki meghalt
az emberekért, ahogyan a gyertya is megsemmisül, miközben fényt sugároz. A
magát emésztő, világító gyertya Krisztus áldozatára, a gyertyaláng melege pedig
szeretetére utal.
A
templomok oltárain égő gyertyák számuktól függően változatos szerepet játszanak
az egyház szimbolikájában: hat gyertya az ima folytonosságát jelképezi, három a
Szentháromságot, hét a szentségeket.
A magyar
néphitben karácsony estéjén a család minden tagja gyertyát gyújt. Amelyiknek
felfele száll a füstje, az kedves a Kisded előtt, a lefele szálló füst
gyertyájának tulajdonosai pedig bűnösek. Szintén népi hiedelem, hogy a
mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, és ameddig az lángol, addig
él az ember.
A
kereszténység mellett azonban természetesen még számos más vallásban is
kiemelkedő szerep jut a gyertyáknak: a zsidóságnál éppúgy, mint akár a
buddhistákat tekintve.
Szent
Ágoston szerint a gyertya magát a megváltott embert is jelenti: "Amint a gyertyafényt
áraszt a sötétségbe, úgy áraszt fényt az igaz ember ennek a világnak a
sötétségbe." A gyertya végigkíséri az embert az életen, hiszen karácsony
alkalmával éppoly jelentős szimbolikus szerepet játszik, akár a születésnapi
tortán vagy a halott mellett a ravatalnál.
És
természetesen az adventi koszorúnak is elengedhetetlen kelléke, amelyen
összesen négy gyertya található: a Krisztus eljövetelére való várakozás négy
hetében kell a négy-négy gyertyát meggyújtani.
Advent
már itt van, a karácsonyra való várakozás jegyében pedig járja át a gyertyaláng
melege a testünket és a szívünket is!”
"Amikor
a karácsonyi
Gyertya fénye
felragyog
Szaloncukor
tükröződő
Villanását
láthatod
Apró
díszek között bujkál
Csillagszórók
közt virít
Tűleveles
ágak között
Szórja
lágyan színeit
Bodros-fodros
díszruhája
Rejti el
e kis csodát
Februári
maszkabálon
Látsz
csak ilyen maskarát
Ám ahogy
szent karácsonynak
A napjai
múlanak
Büszke,ékes
karácsonyfa
Levelei
hullanak
Rejtekéből
előbújik
A sok
díszes cukorka
Vízkereszthez
közeledvén
Nem marad,
csak papírja
Tudom jól,
csak néhány nap,és
Véget ér
a karácsony
Sajnos
nincsen szaloncukor
Egész
évben, azt bánom."
A
szaloncukor története
„Jellegzetes
karácsonyi csemege a szaloncukor, amelyből ma nagyon sokfélét vásárolhatunk. A
szaloncukor híres mestercukrászok műhelyeiben született a múlt században, és
csak nálunk maradt hagyományos ünnepi édesség. Ez a finomság otthon is
elkészíthető.
Szaloncukrot
már a múlt században készítettek a cukrászok, de az édesség igazán a
századfordulón vált divatossá. A reformkorban - francia minta nyomán - jött
divatba a polgári lakásokban a fogadószoba, azaz szalon, ahol karácsonyfát
állítottak, és így lett a fán lévő díszesen csomagolt csemege neve szaloncukor.
Jókai még szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot, ugyanis a cukorka neve a
német salonzuckerl szóból ered. 1891-ben jelent meg Hegyesi József magyar-francia
szakács és vállalkozó A legújabb házi czukrászat című kézikönyve, amelyben
tizenhétféle szaloncukrot ír le, így pl.: szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok,
szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák.
A
budapesti Vendéglátóipari Múzeumban találhatunk régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírokat harmincféle színben, és
megcsodálhatunk egy "ricselő gépet" is. Ez a masina tulajdonképpen
egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor papírját egy mozdulattal lehetett
berojtozni. A századfordulón és a két világháború között a cukrászok a
sütemények mellett fagylaltokat, cukorkákat, bonbonokat és szaloncukrot is
készítettek. A híres cukrászdákban nagy mennyiségű szaloncukrot készítettek az
ünnepek előtt, volt hogy naponta 25-30 kg csokoládét is felhasználtak. A pozitív
formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe
öntötték a folyékony cukrot. Amikor a cukor megdermedt és megszáradt, kivették
és becsomagolták. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a
karácsonyfára akasztani. Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy
csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették
el a csemegét. Ha van időnk és kedvünk, mi is készíthetünk házi szaloncukrot a
karácsonyfára.”
"Tegnap
harangoztak,
Holnap
harangoznak,
Holnapután
az angyalok
Gyémánt-havat
hoznak.
Szeretném
az Istent
Nagyosan
dicsérni,
De én még
kisfiú vagyok,
Csak most
kezdek élni."
Békés,
szeretetteljes ünnepeket kívánok minden Kedves látogatómnak
Sok
szeretettel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése