Ábrányi Emil: Szívem lázongott

Szívem lázongott, mint a tenger,

Szélvészes éjen át,

És partjait szaggatta, törte,

És tépte önmagát.

Eszméim, mint nyögő sirályok

Bolyongtak szerteszét,

És fergetegről, tört hajóról

Jajongtak bús regét.

Már hittem: ennek vége sem lesz,

Örökké tart a vész,

S számomra nincs más, csak vihar-zaj,

Csak éj és szenvedés.

Ó tenger, tenger, lázas tenger,

Dühöd hogy elpihent!

Tükörré váltál s a kacér ég

Arcát fürkészi bent.

Sajkát lebegtet mély vizednek

Sötét hullámzata,

S fodros habod libegve táncol,

Mint lánykák víg hada.

A tenger csöndes. Halk morajjal

Suttogja el neved,

S ringatja, mint egy szép szivárványt,

Mosolygó képedet.