Mert
minden földi lélek
valakibe
átszáll,
mint illat, ének,
láng vagy
zene;
mert
minden élet annak,
amit
szeret,
rózsákat
mindig ad vagy
töviseket;
mert
április a lombnak
víg
zajokat
s az alvó
éj a gondnak
nyugalmat
ad;
mert
vizet a virágnak
az ébredő
hajnal,
cinkét a fáknak
a levegő,
s mert a
keserű hullám
ha partra
hág,
a
földnek, rásimulván,
csókokat
ád:
én,
csüggve karjaidban
az
ajkadon,
a
legjobbat, amim van,
neked
adom!
Gondolatom
fogadd hát:
csak
sírni tud,
ha nincs
veled, s tehozzád
zokogva
fut!
Vágyaim
vándorolnak
mindig
feléd!
Fogadd
minden napomnak
árnyát,
tüzét!
Üdvöm
gyanútlanul és
mámorosan
hízelgő
dalra gyúl és
hozzád
suhan!
Lelkem
vitorla nélkül
száll
tétova,
s csak te
vagy íme végül
a
csillaga!
Vedd
múzsámat, kit álma
házadba
visz,
s ki
sírni kezd, ha látja,
hogy
sírsz te is!
S vedd -
égi szent varázskincs!
vedd a
szívem,
amelyben
semmi más nincs,
csak
szerelem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése