Amint az
ajtón benyitok,
kezemnek
otthont adsz a tiédben.
Befogadod,
mint csavargót a házba,
ott vacok
várja, tűzhely, vacsora,
nincs
lárma, nincs tülekedés.
A lélek
felbátorodva
kioldja
átázott cipőjét,
vizes
harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű
teát tesznek elébe,
illatos
málna ízzel,
vágnak
mellé, amennyi jólesik,
a friss
kenyérből.
Aztán, ha
a lélek, felbátorodva
egy
kicsit kutat még a polcon,
talál ott
rejtett örülni valót:
kis üveg
mézet,
vagy egy
pozsgás-piros almát.
Csak
annyi kell, hogy kezemnek
egy
pillanatra
otthont
adj a tiédben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése