"Ha
sírva üvölt benned a fájdalom,
Akkor is
büszkén mondd azt, hogy vállalom!
Ne tűnjön
majd el örökre a Remény,
Légy
kitartó következetes kemény.
Ember,
akkor is, ha vérzik a szíved.
És akkor
is, ha bánatos a lelked.
Ha sírva
üvölt benned a fájdalom,
Sohase jelentsd
ki azt, hogy feladom!"
Ne
csüggedj mégse, bár vihar szorongat és tép,
köpd le
az irigyet, a sorsnak ki ne térj,
légy
magadnak elég s ne gyötrődj és ne félj,
ha
szerencse, idő s tér rád uszítja vészét.
Biztatlak:
Örülj!
Örülj a
világnak,
Örülj a
kinyíló virágnak,
Örülj a
rikkantó madárnak!
A
zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a
hasadó hajnalnak,
Éjben az
égen ragyogó csillagnak!
A szép
napra ébredő reggelnek,
A neked
köszönő embernek,
S minden
ártatlan gyermeknek.
Örülj a
feléd küldött mosolynak,
A hozzád
szóló szavaknak!
Nehéz
megtalálni azt
Ki
őszintém mondja az igazt
Kinek
nincs hátsó szándéka
Vagy
egyéb hasonló "játéka"
Nehéz
megtalálni azt
Ki
önzetlenül nyújt vigaszt
Ki tőled
nem várja el
Hogy ezen
túl csak rá figyelj
Ernest
Hemingway: Soha ne légy szomorú
Soha ne
légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne
keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós
élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul
néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem
találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel
majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd,
miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden
napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha
csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj
bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig
csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha
önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem
látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid
közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig
csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap
mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.
Hullik a
könny, jön magától.
Szivárványcsepp
szem sarkából,
érzelemnek
forró jele
arcomon
folyik lefele.
Bánatom
ha elsírhatom,
nem lesz
attól semmi bajom.
Apró
vízcsepp mossa lelkem,
jobb
emberré tesz majd engem.
Hulló
zápor lágyan ömlik,
a
fájdalmat mind eltörli.
Könnyebbülés
jön utána,
hisz
mindenre van bocsánat.
Míg
várnak, míg hiányzol...
Míg feléd
derűs meleg árad,
Addig ne
mondd, hogy kár volt,
Ne mondd,
hogy hiába.
Míg van
egy békés sziget a sodró áradatban,
Hol
enyhül a bánat és múlik a jelen,
Addig még
érdemes a holnapot várnod,
Nyiss be
az ajtón, és tedd le a szíved.
Míg
szólnak Tehozzád, és megfogják a kezed,
Míg
szavadat értik, és tudják a neved.
Addig még
érdemes, addig még maradj!
Addig még
muszáj tartanod magad!
Ha
elromlik minden, mint megesik néha,
Ha utad
csak hegyre föl vezet a célba,
Ha kevés,
mit kapsz, de sokkal tartozol,
Nevetnél
bár, de sóhajtozol,
Ha úgy
érzed, a sok gond leterhel,
Pihenj,
ha kell – de soha ne add fel.
Márai
Sándor: Ajándék
És mégis,
ma is, így is,
örökké
mennyit ad az élet!
Csendesen
adja, két kézzel,
a reggelt
és a délutánt,
az
alkonyt és a csillagokat,
a fák
fülledt illatát,
a folyó
zöld hullámát,
egy
emberi szempár visszfényét,
a magányt
és a lármát!
Mennyit
ad, milyen gazdag vagyok,
minden
napszakban,
minden
pillanatban!
Ajándék
ez,
csodálatos
ajándék.
A földig
hajolok,
úgy
köszönöm meg.
A Nap az
arcod simogatja.
Varázsló
fénye visszaadja
elvesztett
hited és reményed
- újra
érzed, hogy szép az élet.
Ha
bántanak, ne vedd magadra,
komor
szemed emeld a napra.
Arcodon
mosoly fénye éled
- újra
érzed, hogy szép az élet.
Ezernyi
gond, mi nyomta vállad,
amire
gyógymód a bocsánat.
Elengedéssel
érhet véget
- s
rájössz arra, hogy szép az élet.
„A
léleknek nem kell pénz,
A lélek
mindig valami szépet remél.
Kell neki
mindennap a pillanat,
Amikor
valami szépet befogad,
És
felerősítve sugározza tovább,
Hogy
szebb legyen tőle a világ.”
Nem
hajótörött vagy, ki örül minden kikötőnek,
sem
fuldokló, ki örül szalmaszálnak, fűnek,
vagy az
elérhetetlennek tűnő távoli jövőnek.
Nem az
vagy, ki a kisebb gondért, vagy
nagyobb
bajért, nem harcol az igazáért.
Ady
Endre: Teveled az Isten
Az
Istenhez gyönge szódat emeled:
Teveled
lesz akkor az Isten.
Elvesztetted
szegény, kóbor magadat:
Ha
szabad: segítsen az Isten.
Perc-barátok
kedve már elköltözött:
Búk
között itt lesz tán az Isten.
E szép
élet nem sok örömet hozott:
Gondozott
azonban az Isten.
Az
Istenhez gyönge szódat emeled:
Teveled
lesz akkor az Isten.
Tudom,
hogy hull a nap,
örömök
szállanak,
kedves
fők hullanak,
sírdombok
mállanak.
Egy-egy
kéz, drága kéz,
mindegyre
elereszt,
mindennap
vereség,
mindennap
új kereszt.
Szem
mögött, szó mögött
gondárnyék
feketül.
És mégis:
ne remegj -
nem
maradsz egyedül.
Aranyos
Ervin: Az élet szép
Minden
nap újra ébredünk,
s a nagy
világba révedünk,
újabb
utunkra indulunk,
dúdolva
szép, bevált dalunk.
Minden
nap újra kezdjük el,
ilyen az
élet, menni kell!
Előre
nézni, s tudni azt,
a múlt
sosem jelent vigaszt.
Ne nézz
hát vissza, nem szabad,
nehezen
vonszolod magad,
a tegnap
súlya válladon,
minden
lépésnél hátranyom.
A mában
élj és láss csodát,
élvezd
virágok illatát,
a nap az
égről rád nevet,
melengeti
a lelkedet.
Végy
észre apró örömöt,
hétköznapodba
költözött
vidító
szép varázslatot,
egy
kedves embert, állatot,
virágokat,
patakot, fát,
a
szerelmet, ha rád talált,
s mindent
mi jól esik neked,
élvezd az
egész életet.
Szólok én
most Neked,
Remélem,
hogy segít,
S ezekből
a jókból
Önbizalmat
merít.
Az élet
néha nehéz,
Mit néha
sőt mindig.
S inkább
borús felhő,
Mint egy
csendes piknik.
De túl
leszel ezen,
Hisz erőt
ad e szó,
S a végén
minden egyszerű
Felhőtlen
és jó.
Felejtsd
el a rosszat,
Mert kell
a hely a szépnek.
Az öröm
is kibújik
És fényt
hoznak e képnek.
Fuchs
Éva: Emelt fővel
Amikor
azt hiszed elfogyott,
S nincs
már több erőd.
Amikor
azt érzed,
Ez,
tovább nem mehet,
Emelt
fővel élni nem lehet.
Összetört
a bánat,
Ezernyi
gond közt, homályban élsz,
feladnád
már, nincs tovább.
S mégis,
valami itt tart.
Nem tudod
miért, nem tudod kiért?
Legyűröd
a gondot,
lassan-lassan
talpra állsz.
Az életet
nem te adtad magadnak,
hát nincs
jogod, hogy feladjad.
Az ember
megmarad a holnapnak,
akkor is,
ha gyötri a bánat...
Bajko
Roberta: Ne add fel!
Volt,
hogy elveszett az álmod,
Van, hogy
már a jövődet sem látod,
De ne add
fel az életed,
Hisz az
Isten is ott van teveled,
Kérlek,
ne add fel az álmod.
Van, hogy
hiányzik a reményed
és úgy
gondolod semmiben sincs esélyed,
Hisz az
élet mindent elvehet,
De aki
hisz, az bármit megtehet,
Kérlek,
ne add fel az álmod.
Látod,
vannak emberek,
Akik
mindig bármit megtesznek.
Kövesd
őket s légy boldog,
Hisz
látod, vannak szép dolgok,
Kérlek,
ne add fel az álmod.
Az erő,
mely, ha néha enyhül,
Ha néha
mégis elgyengül,
Akkor se
hagyd el magad
Mert
küzdeni kell,- hogy légy szabad!
Hagyd el
a régi rosszat,
Hogy
többet soha ne okozza
Fájdalmad
velejét!
Engedd el
hát, ne figyelj rá
Legyél
mindig jó és vidám!
Hagyd a
bút a búsba,
Hogy
téged soha ne kössön gúzsba!
Aranyosi
Ervin: Fogadd el!
Fogadd el
azt, ami Te vagy!
Szeresd
magad mindig ilyennek!
Mert
kell, hogy önmagad maradj,
s mások
is majd, ezért szeretnek.
Békülj
meg végre önmagaddal,
éld
boldogan az életet!
Az élet -
mint a torta habbal,
- csak
akkor szép, ha élvezed.
A
hétköznapok viharában,
a gondok
mind feladatok.
Birkózz
meg velük! Élj a mában!
Ne érezd,
hogy feladhatod!
Ne ússz
mindig szembe az árral!
Ne hidd:
- Folyton harcolni kell!
Ne kerülj
szembe a világgal,
a holnap
magától jöjjön el.
Koncentrálj
mindig a jelenre!
A múlt
elszállt, nem létezik.
S hiába
vársz folyton egy jelre.
A jövő e
percben érkezik.
Lénárd
József: Öröme légy Önmagadnak
Amilyen
vagy a világon, egyetlen.
Életed
tiéd, titokzatos érték.
A létezés
örömét énekelték,
mikor
születtél, könny volt a szemekben.
Öröme
légy önmagadnak, úgy, szépen,
ahogy a
szívben az összhang: Mindenség.
Legyél,
ki az örömöt akarod még,
és akard,
hogy magadban elmélyedjen!
Ki
örüljön neked, ha nem ismered
saját
örömöd, mely benned született?
Éld
tudatosan lelked létezését!
Saját
magadra vigyázz, nincs több sehol.
S ha az
öröm hangja vágyva hozzád szól,
ne csukd
be sohase lelked vágyszemét.
Miközben
imára kulcsolod kezed,
Most te
jössz, erősnek kell lenned!
Ha hibáid
össze- összegyűlnek,
Ha
kincseid mind el is tűnnek,
Mondd
csak el legalább egyszer:
Most te
jössz, erősnek kell lenned!
Van úgy
az ember,
hogy
`álmodozni` vágyik,
mégsem
jut messzebb:
- riasztó
úton - csak a valóságig.
Van úgy
az ember,
hogy bár
`szólani` vágyik,
mégsem
jut messzebb:
- tétova
úton - csak a hallgatásig.
Van úgy
az ember,
hogy
`bátorságra` vágyik,
mégsem
jut messzebb:
- bénító
úton - a megalkuvásig.
Hajdú
Levente: Ne add fel
Itt az
élet csak harc és küzdelem,
a mi
célunk pedig a
győzelem.
Sorsod
legyen
bármilyen
mostoha,
e nemes
harcot ne add fel soha!
Gyermekként,
nem érted még,
Hogy
körötted csend van, miért?
Majd
egyszer, meghallod még,
A tiszta
szót, mindent, mi szép!
Egy
meghallott hang, mire oly régen vársz:
Eljön
majd, egyszer hozzád.
Egy
meglátott jel, már hozott csodát,
Így élsz,
tovább.
Néma a
szád, hol a szó?
Néha
élned, csak álmodban jó,
Ne add
fel, van még remény,
Menj
tovább, van miért!
Bárhova
is mennél széles e világon,
mi a te
emléked, az tiéd marad.
Lelkedben
él, mint egy élő mozivásznon,
míg az
élet filmje ketté nem szakad.
Ám tudod,
a múltad nem csak széptől ékes,
történtek
már dolgok, búsak is veled.
Cipeled a
terhét, s újra fájni képes,
végleg
elengedni, letenni nem mered.
Gondold
át! A múltad jövődnek alapja,
s nem
mindegy, hogy mire épül fel egy "vár".
Sziklaorom
lesz a stabil alapzatja,
vagy
mély, ingoványos talaj várja már.
"Az élet
túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj és megbánd. Szeresd azokat, akik
jók hozzád, felejtsd el azokat, akik nem.
Hidd,
hogy minden valamilyen okból történik. Amikor új esély adódik, két kézzel kapj
érte. Ha ez gyökeresen megváltoztatja az életed ne ellenkezz. Soha senki nem
mondta, hogy könnyű az élet, csak azt, hogy érdemes élni."
A
szeretet ott van
minden
egyes szóban,
hallgasd
meg a szavam,
én most
hozzád szóltam!
Az élet
nem sótlan,
keserű,
vagy édes.
Az életed
olyan,
amilyennek
éled.
Választhatsz
könnyűnek,
vagy
nehéznek érzed,
Te döntöd
el ezt is,
egyszerű
a képlet.
Bodosi
György: Légy önmagad
Légy
magad, légy önmagad!
Küldöz a
szó, hív a hang.
Légy
magad, légy önmagad!
Bátran
bontsd ki szárnyadat.
Légy
magad, légy önmagad!
Tűzd ki,
küzdd ki sorsodat.
Légy
magad, légy önmagad!
Se szebb
díj, se nagyobb rang.
Légy
magad, légy önmagad!
Égj,
lobogj, szórj lángokat.
Légy
önmagad!
Az élet
olykor bolyongós,
sokszor
bizony borongós.
Gyakran
olyan változó,
mint
szerencse - forgandó.
Néhanapján
jön a "pofon",
de azt se
ne vedd zokon!
Borúra
majd jön a derű,
ha a
bánatod keserű.
Reánk
zúdul élet-csapás,
sok a
fájó eltávozás...
Így
hullámvölgyben élünk,
de mindig
remélünk.
Juhász
Gyula: Harmóniák
Szenvedni
tudj és tűrni merj
És várni,
sírni, érni,
A szirtek
párnáján pihenj
S ne félj
a végtelen jövővel szembenézni!
És minden
veszne, törne bár
S ha
semmit el nem érne,
A lelked
él még s vár reád
Titokkal
teljes és vigasszal teljes éje.
Ha csak
várod, hogy jobb lesz a sorsod,
Ha a
tükörben fáradt az arcod,
Ha fáj,
amit el kellett engedned,
Ha életed
álmát nem teremted,
Ha múltad
sebeit feltéped éppen,
Ha
elcsüggedtél ebben a létben,
Ha nem
repít tovább a vágyad,
Ha nem
érzed hozzá a szárnyad,
Ha
bűntudat kínoz az útért,
Ha
könyörögsz további hitért,
Ha
ítélkeztél magad felett,
Ha nem
látsz napot a felhők felett,
Akkor… Tovább olvasom
Bruda
Brigi: Ne add fel!
Soha ne
add fel, hogyha fáj
Idővel új
nap vár
Küzdeni
kell, meg ne állj
Amikor
nem várod, RÁD talál
Kockáztass,
Merj, Remélj
Szeress, Nevess,
s ne FÉLJ!
Mutasd
azt ami vagy
Ne színészkedj,
csak mutasd aki vagy!
Mikor a
fájdalom és a kín felordít,
és az ég
minden vihart ellened fordít,
mikor az
útszéli faág arcodba csap,
és pokoli
démonok tépik a hajad...
Mikor a
reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön
a megváltás, hiába is vártad,
mikor a
puszta lét is már csak büntetés,
mert
hasztalan volt a hit, és a tüntetés...
Mikor azt
hiszed, utadat végigjártad,
s remegő
kezekkel vésed a fejfádat,
mert az
erődet már fogyatkozni érzed,
és az
elmúlás rozsdája marja vérted...
Mikor azt
hinnéd, eljött az utolsó nap,
s fájó
búcsúztatódra készül már a pap,
mikor már
nincs erőd küzdeni az árral,
és úgy
döntenél, elmész ezzel a nyárral...
Tovább olvasom
Tamkó
Sirató Károly: Biztató
Ne ess
kétségbe, érjen bármi!
Csak egy
a törvény: várni. Várni!
Ha
reszket alattad a föld:
Csak
önmagadat meg ne öld!
Ha
egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad
még magányod álma.
Minden
beérik, révbe fut:
És győzött
az, ki várni tud.
Pajor
Zsolt: Soha ne add fel!
Szárnyalsz
a boldogsággal,
S
gyönyörű az élet.
Ám jő egy
szörnyű pillanat
És az
egész semmivé lesz.
Kettétörik
mit építettél,
Széthull
a család,
Úgy
érzed, csak rossz ér téged,
Veled
mindenki galád.
Bezárkózol
magadba,
Emészt a
fájdalom, harag,
Azt
érzed, minden ellened fordul,
Kit
szerettél, megtagad.
Pedig a
világ, hidd el,
Még
mindig ugyanaz,
Minden
sebre van gyógyír,
Az összes
búra van vigasz.
Még
benned is van érték,
Hiába
történt a sok rossz,
de sosem
leszel boldog,
Ha itt
szomorkodsz.
Nézz a
jövőbe, büszkén,
Mint
megannyi társad,
Tégy meg
mindent, ha nehéz is,
így
teljesül minden vágyad.
Lesz majd
újra, ki becsül,
Elismer,
felnéz reád,
Megint
szép lesz az élet,
Újra együtt
lesz a család.
Csak
hidd, hogy fontos vagy,
S rád még
igenis várnak,
Hiába is
futsz el, mert még
Szüksége
van rád a világnak.
… Mondod
magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a
betegség, a nyomorúság,
A
mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből
nincsen, nincsen menekvés!
S akkor –
magától – megnyílik az ég,
Mely nem
tárult ki átokra, imára,
Erő,
akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.
Akkor
megnyílik magától az ég,
S egy
pici csillag sétál szembe véled,
S olyan
közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt
hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor –
magától – szűnik a vihar,
Akkor –
magától – minden elcsitul,
Akkor –
magától – éled a remény.
Álomfáidnak
minden aranyágán
Csak úgy
magától – friss gyümölcs terem.
A
távolból figyellek, tán túl messze vagyok,
a sűrű
ködben egyedül csak a szemed ragyog.
Fájdalom,
vagy boldogság, mi lelkedben csillan?
Mi egy
röpke pillanatban rögtön el is illan.
Félelem
mardossa most a szívemet érted,
mert
egyszer néma szóval segítségem kérted.
Lehetséges
lenne, hogy kevés az, mit nyújtok?
Túl halk
már a kedves szó, mit füledbe súgok?
A
megfáradt ég alkonya, már rád teríti szárnyát,
a Hold a
földre csorgatja tested hűvös árnyát.
Viaszfehér
kezed most hadd nyugtassa enyém,
hadd
segítsek, hogy mutathasd a mosolyodat felém!
Hozd a
gyermeket, mint az életet,
Ha már a
könnyektől az arcunkat sem láthatod.
Nyújtsd a
két kezed, ott leszünk veled,
És a
gyermek boldog hangját újra hallhatod.
Nem adjuk
fel, csak jöjj közel,
Hittel
meggyógyulsz, tudom.
Ne adjuk
fel! Ha itt leszel,
Nem lesz
többé fájdalom.
A nagyvilág
tudja már, hogy visszaadtunk álmot,
S annyi
életet.
Nyújtsd a
két kezed, bízd ránk mindened,
Mert már
úgy érzed, hogy téged senki nem szeret.
Mindent
megteszek, lehetsz rossz gyerek,
Nálunk
rajzolhatsz majd várat és kék eget.
Nem adjuk
fel, csak jöjj közel,
Hittel
meggyógyulsz, tudom.
Ne adjuk
fel! Ha itt leszel,
Nem lesz
többé fájdalom.
A nagyvilág
tudja már, hogy visszaadtunk álmot,
S annyi
életet.
Mikor nem
csönget rád, soha senki se,
Mikor
sötét felhő borul életedre,
Mikor
kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó
"lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel
a magasba, reményteljesen,
S
fohászkodj:
MIATYÁNK,
KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a
magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor
kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor
körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik
a "rossz", - erre van Istene!
Ó
"lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel
a magasba, és hittel rebegd:
Uram!
SZENTELTESSÉK
MEG A TE NEVED!
Teréz Anya:
Az élet himnusza
Az élet
az egyetlen esély, vedd komolyan!
Az élet
szépség, csodáld meg!
Az élet
boldogság, ízleld!
Az élet
álom, tedd valósággá!
Az élet
kihívás, fogadd el!
Az élet
kötelesség, teljesítsd!
Az élet
játék, játszd!
Az élet
vagyon, használd fel!
Az élet
szeretet, add át magad!
Az élet
titok, fejtsd meg!
Az élet
ígéret, teljesítsd!
Az élet
szomorúság, győzd le!
Az élet
dal, énekeld!
Az élet
küzdelem, harcold meg!
Az élet
kaland, vállald!
Az élet
jutalom érdemeld ki!
Az élet
élet - éljed!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése