A
klastrom előtt koldus állt
alamizsnáért
könyörögve
szenvedés,
éhség, szomjúság
gyötörte,
ványasztotta, törte.
Nem kért
csak egy csepp kenyeret,
szeme
tele volt gyötrelemmel,
és
markába követ vetett
valami
irgalmatlan ember.
Így
esengtem szerelmedet
maró,
keserű könnyet öntve,
s így
csaltad meg legnemesebb
érzéseimet
mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése