Büszkén
magasodik az a fa, amely én vagyok
Elég, ha
vizet kapok és a nap rám ragyog
Gőgős
vagyok, kevély és szívtelen
Azt
akarom, hogy a szél vagy a nap csak az enyém legyen
Választanom
kell hát, melyik a fontosabb
Az esőt
fakasztó szél, vagy a meleg nap
A szél
kéjjel hívott, légy életem része
A nap
csak csendben nézett, de én nem vettem észre
A széllel
a kéj milyen mámorító
A nap
melege pedig csak izzasztó
Végül úgy
döntök a szél kell nekem
A napot
pedig ezentúl megvetem
Élvezem,
ahogy a szél játszik velem
Felkapva
levelem az égig emel
A nagy
forróságban körültáncol engem
A napot
elfújja, távol tartja tőlem
De aztán
a szélben csalatkoznom kellett
Tomboló
vihart hozott tápláló víz helyett
Áztam,
fáztam, ágaim letörtek
A jég
szilánkjai mérgesen gyötörtek
Hívtam a
napot, gyere vissza hozzám
A
sugaraidat újra fordítsd rám
De a nap
messze volt, nem hallotta szavam
Nagy
szomorúságomban magamra maradtam
Magamba
nézve elgondolkodtam
Eddigi
életemben rossz úton jártam
Akármit
tettem, akármit akartam
Mindig
csak egyre, magamra gondoltam
Rá
kellett jönnöm, bűnben éltem eddig
Így nem
juthatok el soha a mennyekig
Hiába
magasodnak felfelé ágaim
Szeretet
nélkül kihunynak álmaim
Akkor
aztán újra, csendben, szelíden
A napot
szólítottam, hogy vezessen engem
Éltem
kárhozat volt, de most újjászülettem
Töltse be
a szívem, meleg szeretettel
Megbocsátó
napom ott termett előttem
Nem
mondott semmit, de most már értettem
Bűneim
gyökerét meggyógyította
Életem
értelmét így megmutatta
Így lett
belőlem csodálatos fa
Amelynek
gyökerét a szeretet táplálja
Visszajött
a szél is, de már csak mosolygott
Láttam
akkor rajta, hogy elgondolkozott
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése