Gyertya
vagyok az éjszakában,
fényért
harcoló törpe bajnok.
Te
sóhajtozol, Istenem,
s én
jobbra hajlok, balra hajlok.
Csak
gyöngén tartasz a kezedben,
mert
lanyha szolgád vagyok, vásott
s ezért
zizeg az esti szél:
a Te
szomorú sóhajtásod.
Lehetőségek
klastromában
annyi
elrejtett fáklya-szent él!
Uram, hát
mi az érdemem,
hogy
megláttál és kiszemeltél?
Viaszk
vagyok és rongy szövétnek,
mit se
tanultam, mit se láttam
s Te
tudod, hogy egy gyertyaláng
nagyon
kevés az éjszakában.
Erdei
sok-sok sétaútban
szemed
már nagyobb éjt is vert át
és mégis
viszel engemet:
lengő,
libegő pisla gyertyát.
Neked
köszönhetem, hogy néznek,
s hogy
engemet is néha látnak,
s hogy
csudálkozva bámulom
sötét
ívét az égerfáknak.
Gyertya
vagyok az éjszakában,
fényért
harcoló gyönge bajnok. -
Neheztelsz-e
rám, én Uram,
hogy
jobbra hajlok, balra hajlok?
Úgy
szeretnék kedvedre égni
reszkető,
boldog éji útban! -
Ha
gyöngeségem fáj Neked,
sóhajts
nagyot, - s én kialudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése