Theodor Storm: Fiatal szerelem

A szeme kék, a haja gesztenye,

ajkán gúny, mint senkién sohase,

szeszélyes lány; de bármennyire lázad,

szíve csupa szerelem és alázat.

Már rég előttem ül, álmodozik,

az asztalról himbálja lábait;

most felugrik; duzzog, hogy nem beszélek,

de keze székem támlájára téved.

"Szeretlek!" - "Ah, érdekes! csakugyan?"

"Szeretlek!" - "Az öreg dolog, fiam;

s nincs varázsa csak új s igaz szavaknak...

Ha nem mesélsz, rögtön faképnél hagylak!"

"Hát jó! Kérlek, álmodtam..." - "Nem igaz!"

"De igaz! S azt álmodtam, hogy te az

utcán sétáltál, édes, fiatal lány,

gyönyörű ruhában, egy férfi karján,

s az a férfi..." "Ki volt?" - "Ki? Hát: nem én!"

"Hazudsz!" - "Bizisten, te jöttél felém,

de egészen az ő szemébe vesztél,

én ott álltam, rám se hederítettél."

"Anyuka!" - rohan kifelé a lány,

de elkapom, még idejekorán,

s ajkaim a bűnért, mit elkövettek,

irgalmatlan csókokkal vezekelnek.