Bajza József: Az elhagyott

Csalfa volt hő esküvésed,

Változékony lenge kép!

Csalfa, mely szemedben égett,

A szerelmi láng.

Elhagyál, oh hittelen!

S el minden veled -

Mint kirablott puszta ház,

Melynek kincse, bútora

Összetépve, szertehányva,

S benn s körüle és felette

Minden élet ölve van,

Csak magányos éji szél

Jár zokogva csarnokán:

Oly magányos, oly kirablott

Néma, puszta e kebel;

Benne minden érzemények,

Istenálmak, lángszerelmek

Szertedúlva, és kihalva -

Változatlan hívemül csak

Egy maradt: a fájdalom,

Aki síromig kísér.