Nem
csoda, ha újra élek,
Mert hisz
újra láttam őt!
Visszaszállt
belém a lélek,
Eszmélek,
mint azelőtt.
Kín s
reménység kebelemben
Újra
fáklyát gyújtanak,
És e
fénynél e teremben
Kergetőznek,
játszanak. -
Tudni
most csak az szeretném:
Mi volt e
találkozás?
Csak azon
tűnődik elmém:
Véletlen
vagy számi tás?
Oh e
lyányka oly rejtélyes,
Szíve
olyan mély folyam,
Hogy
szemem, bármilyen éles
Néz
beléje hasztalan!
Rejtély
vagy te, lyányka, nékem,
S állsz megfejthetetlenül;
Kárhozatom?
üdvességem?
Egyik a
kettő közül.
Oh de
melyik… törhetetlen
Lánc körülem
e titok;
Vonna már
el sorsom innen,
És nem szabadulhatok.
Bontsd
ki, lyányka, e titoknak
Fátyolából
homlokod,
Mert én
addig el nem hagylak,
Míg le
nem hull fátyolod...
Jaj de
kell, kell mennem, bárha
Bizonytalanság
kísér;
Úr a
sors, hajlok szavára,
Ő
parancsol és nem kér.
Elmegyek,
de nem örökre!
Majd ha friss
virágokat
Hint a
tavasz fürtjeidre,
Dalnokod
meglátogat.
Én leszek
az első fecske,
Mely
tihozzátok röpül,
S minden
reggel, minden este
Cseveg
ablakod körül.
Le a
kertbe, a mezőre
Együtt
járunk, ugyebár?
S nézzük,
lyányka, a föld vére,
A patak,
mi pezsgve jár.
Nézzük
majd a sok virágot,
Amint nyílnak
kelyheik,
S ha
ezeket nyílni látod,
Szíved is
tán megnyílik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése