Eredj, ha
tudsz… Eredj, ha gondolod,
hogy
valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb
lesz majd a sorsot hordanod,
eredj…
Szállj
mint a fecske, délnek,
vagy
északnak, mint a viharmadár,
magasából
a mérhetetlen égnek
kémleld a
pontot,
hol
fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha
tudsz.
Eredj, ha
hittelen
hiszed: a
hontalanság odakünn
nem
keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha
azt hiszed,
hogy
odakünn a világban nem ácsol
a
lelkedből, ez érző, élő fából
az
emlékezés új kereszteket.
A lelked
csillapuló viharának
észrevétlen
ezer új hangja támad,
süvít,
sikolt,
s az
emlékezés keresztfáira
téged
feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha
nem hiszed.
Hajdanában
Mikes se hitte ezt,
ki rab
hazában élni nem tudott
de vállán
égett az örök kereszt
s egy
csillag Zágon felé mutatott.
Ha
esténként a csillagok
fürödni a
Márvány-tengerbe jártak,
meglátogatták
az itthoni árnyak,
szelíd
emlékek: eszeveszett hordák,
a szívét
kitépték.
S
hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha
tudsz.
Ha majd
úgy látod, minden elveszett:
inkább,
semmint hordani itt a jármot,
szórd a
szelekbe minden régi álmod;
ha úgy
látod, hogy minden elveszett,
menj
őserdőkön, tengereken túlra
ajánlani
fel két munkás kezed.
Menj hát,
ha teheted.
Itthon
maradok én!
Károgva és
sötéten,
mint téli
varjú száraz jegenyén.
Még nem
tudom:
jut-e
nekem egy nyugalmas sarok,
de itthon
maradok.
Leszek
őrlő szú az idegen fában,
leszek az
alj a felhajtott kupában,
az idegen
vérben leszek a méreg,
miazma,
láz, lappangó rút féreg,
de itthon
maradok!
Akarok
lenni a halálharang,
mely
temet bár: halló fülekbe eseng
és lázít:
visszavenni a mienk!
Akarok
lenni a gyújtózsinór,
a kanóc
része, lángralobbant vér,
mely
titkon kúszik tíz-száz évekig
hamuban,
éjben,
míg a
keservek lőporához ér.
És
akkor…!!
Még nem
tudom:
jut-e
nekem egy nyugalmas sarok,
de addig,
varjú a száraz jegenyén:
én itthon
maradok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése