Bilincs a
kézen, az ajkon lakat,
De felhők
felett, de vizek alatt
Örvénylik,
szikráz, zúg a gondolat!
Legyen
tanyám kietlen szirtorom
Vagy
börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit
akarok, azt gondolom!
Ó, mi
gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni!
Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol
ebben zsarnoki szeszély.
Repülj
képzelmem, csillagokig szállj,
Az
Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva
őrszem rád nem rivallhat: „állj!”
Repülj,
semmi se szegje kedvedet,
Repülj,
szakítsd magadra az eget,
Építs,
vagy ronts; neked minden lehet!
Repülj,
oltsd ki a földi lángokat
És
népesíts be új világokat,
Nincs
porkoláb, aki meglátogat!
Öltözz
hulló csillagok ezüstjébe,
Köd
oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem
botolsz és nem lépsz tüskébe!
Te
tövistelen téped a virágot
S
nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben,
Mester – téged ki látott?
Fölötted
nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy
tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs,
aki Téged bekerít, határol.
Szabad
vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad,
mint a morajló tengerár,
S csak
öntörvényed s korlát, határ.
Élet,
Halál: minden beléd merül,
És bíróul
fölötted ki sem ül,
Csak aki
lát – az Isten egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése