Ha menni
kell, magammal sokat vinnék.
Az egész
édes, megszokott világot.
Rámástul
sok, sok kedves drága képet
és egy
pár szál préselt virágot.
Vinnék
sok írást, magamét, meg másét
sok holt
betűbe zárt eleven lelket
s hogy
mindenütt nyomomba szálljanak:
megüzenném
a hulló leveleknek.
Vinném az
erdőt, hol örökké jártam
hintám,
amelyen legelőször szálltam
a
keszkenőm, mivel rossz másba sírni
a tollam,
mert nem tudok mással írni.
Vinném a
házunk, mely hátamra nőtt
az utca
kövét küszöbünk előtt!
Vinném...
én Istenem, mi mindent vinnék!
Én
Istenem, mi minden futna át
gyötrődő
lelkem alagútjain.
Olvasgatnám
az ablakok sorát
simogatnám
a fecskefészkeket
s magamba
színék minden verkliszót
mint
bűbájos, mennyei éneket...
Utánam
honvággyal tekintenének
az ajtók
mind, és mind a pitvarok
szeretnék
mindent, mindent magammal vinni
és
mindent itt hagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése