Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

Én egy csókától hallottam,

csóka a toronytól,

a torony meg tavaly télen

hallotta a holdtól,

ha igazat mondanak a

csókák és a tornyok,

akkor én is ti néktek most

színigazat mondok.

Így kezdte a hold, a torony,

a csóka is így szólt:

az udvaron egy hóember

mit gondolt, nem gondolt,

azt gondolta, dehogy fog ő

egész télen állni,

ő lesz az első hóember,

ki megtanul járni.

Ennyit gondolt a hóember

egy szóval se többet,

s indulna már, mikor hallja,

jó-estét köszönnek,

ő is köszön, ő is mondja:

"Jó estét kívánok!"

s látja, hogy egy piros csizmás

öreg ember áll ott.

"Jó, hogy jöttél, öregember,

épp ebben a percben

gondoltam, hogy útra kelek,

induljunk hát ketten.

Látom, nagyon öreg lehetsz,

fehér a szakállad,

Lehet, hogy a világot már

kétszer is bejártad."

"Körül bizony kétszer, százszor

és még százezerszer-

feleli nagy nevetve a

piros ruhás ember-,

de nem gyalog, úgy nem győzném,

hanem szánon járok-

úgy nézzél rám, te hóember,

a Télapót látod!"

Így történt, hogy akkor este-

-látta aki látta-

együtt szállt fel a hóember

s Télapó a szánra,

együtt vittek ajándékot

házról házra járva,

míg csak üres nem lett végül

a Télapó zsákja.

Ahány házba csak bementek,

ahányból kijöttek,

lett a répaorrú vándor

egyre-egyre könnyebb,

várták őket minden házban

kályhával, meleggel,

így olvadt el reggelre az

útra kelt hóember!