A
csalogány egy magas fán ült, s szokása szerint énekelgetett. A sólyom, amely
éppen megéhezett, meglátta, lecsapott rá, és megragadta. A pusztulás előtt álló
csalogány kérte őt, hogy eressze el, s erősítgette hogy úgysem lakik jól vele a sólyom, ha tehát
éhes, nagyobb madarak után kell vetnie magát. De a sólyom félbeszakította:
"Igazán bolond lennék, ha elereszteném azt, ami a karmaim közé került, és
azt kergetném, amit még nem is látok."
A mese
azt bizonyítja, hogy ugyanilyen esztelenek azok az emberek is, akik többet
remélnek az elérhetőnél s a kezük közt lévő dolgokat elszalasztják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése