Hova lett
a tarka szivárvány az égről?
Hova lett
a tarka virág a mezőkről?
Hol van a
patakzaj, hol van a madárdal,
S minden
éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan
mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek
föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet
nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá
lett a föld, kirabolta a tél.
Olyan a
föld, mint egy vén koldus, valóban,
Vállain
fejér, de foltos takaró van,
Jéggel
van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok
helyen kilátszik mezítelen teste,
Úgy áll a
hidegben s didereg... az ínség
Vastagon
van bágyadt alakjára festve.
Mit
csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan
ott benn szép az élet a szobában.
Áldja
istenét, kit istene megáldott,
Adván
néki meleg hajlékot s családot.
Milyen
boldogság most a jó meleg szoba,
S meleg
szobában a barátságos család!
Most
minden kis kunyhó egy tündérpalota,
Ha van
honnan rakni a kandallóra fát,
S
mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe
Röpűl
tán, most beszáll a szív közepébe.
Legkivált
az esték ilyenkor mi szépek!
El sem
hinnétek tán, ha nem ismernétek.
A
családfő ott fenn űl a nagy asztalnál
Bizalmas
beszédben szomszéddal s komával,
Szájokban
a pipa, előttök palack áll
Megtelve
a pince legrégibb borával;
A palack
fenekét nem lelik, akárhogy
Iparkodnak...
újra megtelik, ha már fogy.
Kínálgatja
őket a jó háziasszony,
Ne félj,
hogy tisztjéből valamit mulasszon,
Hej mert
ő nagyon jól tudja, mit miképp kell,
A
kötelességét ő jól megtanulta,
Nem bánik
könnyen a ház becsületével,
Nem is
foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.
Ott
sürög, ott forog, s mondja minduntalan:
,,Tessék,
szomszéd uram, tessék, komám uram!"
Azok
megköszönik, s egyet hörpentenek,
S ha kiég
pipájok, újra rátöltenek,
És mint a
pipafüst csavarog a légben,
Akképp
csavarognak szanaszét elméik,
És ami már
régen elmúlt, nagyon régen,
Összeszedegetik,
sorra elregélik.
Akitől
nincs messze az élet határa,
Nem előre
szeret nézni, hanem hátra.
A kis
asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,
Fiatal
pár, nem is a múlt időt hányja.
Mit is
törődnének a múlttal? az élet
Előttök
vagyon még, nem a hátok megett;
Lelkök a
jövendő látkörébe tévedt,
Merengve
nézik a rózsafelhős eget.
Lopva
mosolyognak, nem sok hangot adnak,
Tudja a
jóisten mégis jól mulatnak.
Amott
hátul pedig a kemence körül
Az
apró-cseprőség zúgva-zsibongva ül,
Egy egész
kis halom kisebb-nagyobb gyermek
Kártyából
tornyokat csinál... épít, rombol...
Űzi
pillangóit a boldog jelennek,
Tennapot
felejtett, holnapra nem gondol.
Lám, ki
hinné, mennyi fér el egy kis helyen:
Itt van
egy szobában múlt, jövő és jelen!
Holnap
kenyérsütés napja lesz, szitál a
Szolgáló
s dalolgat, behallik nótája.
Csikorog
a kútgém ott kinn az udvaron,
Lovait
itatj' a kocsis éjszakára.
Húzzák a
cigányok valami víg toron,
Távolról
hangzik a bőgő mormogása.
S e
különféle zaj ott benn a szobába'
Összefoly
egy csendes lágy harmóniába.
Esik a
hó, mégis fekete az utca,
Nagy,
vastag sötétség egészen behúzta.
Járó-kelő
ember nem is igen akad,
Egy-egy
látogató megy csak hazafelé,
Lámpája
megvillan az ablakok alatt,
S fényét
a sötétség hirtelen elnyelé,
Eltűnik a
lámpa, a bennlevők pedig
Buzgón
találgatják: vajon ki ment el itt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése