I.
Bajorerdő.
Zimánkós fenyvesekből
előoson a
téli szürkület.
Gunnyasztó
házak ködrongyokba bújva
koldus
szatyorban gondot gyűjtenek.
Egy vonat
sípol messze valahol.
Fulladtan
vész el fák között a hang.
Sóhajt az
erdő. Csönd. Valahol messze
kísértethangon
fölsír egy harang.
Olyan
este ez is csak, mint a többi:
olyan a
színe, nyirkos ködszaga.
Pedig
valahol szent titokpalástban
csodát
takargat ez az éjszaka…!
Angyalok
húznak a világ fölött.
Hírét
hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett
az Igazság, a Jóság,
akit úgy
vártunk: megszületett végre!
Keresik
régen bölcsek és királyok,
papok,
költők és koldusok.
Világmegváltó
konferenciák
várják
jöttét és fényes trónusok!
Megérkezett.
Bámulják bamba szemmel
barmok,
cselédek, pásztorok.
Talán van
olyan is, aki letérdel
s valami
együgyű imát motyog.
A jászol
fölött fölragyog egy csillag,
néhány
angyal és gyermek énekel…
Szelíden
száll az ének és a pára
szurtos
ólból a fényes égre fel…
Aztán a
barmokat itatni hajtják.
A hajnal
megnyergeli rőt lovát
és
robotos nyomán a szürke élet
megy úgy,
mind eddig, megy tovább.
Mintha
nem történt volna semmi sem.
Meresztgetik
szemeiket a kandik:
királyok,
bölcsek, költők, hadvezérek…
amíg
lassan a csillag is kialszik.
A
zord-sötét zimankós fenyvesekből
előoson a
téli virradat.
Ködrongyokban
gunnyasztanak a házak
s
vacognak vedlő gondjaik alatt…
II.
Elindul
újra a mese!
Fényt
porzik gyémánt szekere!
Minden
csillag egy kereke!
Ezeregy
angyal száll vele!
Jön,
emberek, jön, jön az égből
Isten
szekerén a mese!
Karácsony
készül, emberek!
Szépek és
tiszták legyetek!
Súroljátok
föl lelketek,
csillogtassátok
kedvetek,
legyetek újra
gyermekek
hogy
emberek lehessetek!
Vigyázzatok!
Ez a mese
már nem
is egészen mese.
Belőle az
Isten szeme
tekint a
földre lefele.
Vigyázzatok
hát emberek,
Titeket
keres a szeme!
Olyan jó
néha angyalt lesni
s angyalt
lesve a csillagok közt
Isten
szekerét megkeresni.
Ünneplőben
elébe menni,
mesék
tavában megferedni
s mesék
tavában mélyen, mélyen
ezt a
világot elfeledni.
Mert rút
a világ, fekete.
Vak gyűlölettől
fekete.
Vak, mint
az emberek szeme:
az égig
sem látnak vele.
Pedig az
égből lefele
porzik
már Isten szekere!
Minden
csillag egy kereke,
ezeregy
angyal száll vele,
az Isten
maga száll vele
és
csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt,
a keze.
Szent
tükrébe végre egyszer
Pillantsatok
tiszta szemmel,
tiszta
szemmel, Istenszemmel
milyen
szép is minden ember!
Minden
ember szépségtenger
s mint a
tenger csillagszemmel
telve
vagytok szeretettel…!
Tagadjátok…?
Restellitek…?
Elfordulnak
fejeitek…?
Megvakultak
szemeitek…?
Szépségteket,
jóságtokat
nem
érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák
fénye mellett
Isten elé
nem viszitek…?
Akkor
bizony rútak vagytok,
szegények
és vakok vagytok,
ha szépek
lenni nem akartok.
De még így
is, szegényen is,
rútan,
vakon, mégis, mégis
Isten
gyermekei vagytok!
Rátok
süti fényes szemét,
elindítja
fényszekerét,
jó
emberek játékszerét.
Milyen
kár, hogy áldó kezét
nem
érzitek, nem nézitek
s nem
hiszitek már a mesét.
A rút
világnak gondja van,
minden
embernek gondja van,
a sok
angyalnak mind gondja van
s az
Istennek is gondja van,
mert
mindenekre gondja van.
S így
múlik el a szép s a jó
az ember
mellől, nyomtalan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése