Domonkos Jolán: Megcsillan a remény fénye

Hullik a könny, jön magától.

Szivárványcsepp szem sarkából,

érzelemnek forró jele

arcomon folyik lefele.

Bánatom ha elsírhatom,

nem lesz attól semmi bajom.

Apró vízcsepp mossa lelkem,

jobb emberré tesz majd engem.

Hulló zápor lágyan ömlik,

a fájdalmat mind eltörli.

Könnyebbülés jön utána,

hisz mindenre van bocsánat.

Ha hibáztál, s rájössz végre

szemed felnéz majd az égre.

Onnan várod a biztatást,

Tőle kapod a kitartást.

Ha csak tűrted rossz sorsodat,

engedd el a bánatodat!

Megcsillan a remény fénye,

átgondolod, miért is élsz Te.

Porba hullott könnycseppeket

meghatottan nézegeted...

Szemedet lesütöd, s végül

Istent hívod segítségül.

Ő tudja mi a jó Neked,

Ő látja csak a lelkedet.

Benne tudsz bízni egyedül,

mert önbizalmad meggyengült.

Megtiporták. Kiskorodtól

azt hallgatod semmi nem jó.

Mások jobban tudják mindig

mi az, ami hozzád illik.

"Az árnyékból ne lépj elő! "

Napfénytől is féltenek ők.

Szeretettel fojtogatnak,

nem adhatod sose magad.

Az életed egy nagy próba,

ne váltsd be csörgő apróra!

Nagy a tét, s végül kiderül

mi éltet Téged legbelül.

Elétek állok most végre.

Itt vagyok. Vegyétek észre!

Több vagyok, mint akit láttok,

egy tanáccsal is szolgálok:

Része vagy Te is a" fénynek",

a tökéletes EGÉSZNEK.

Ha reményed szét nem foszlik,

az életed megváltozik.

Valaki segít a bajban,

fontos vagy a pillanatban.

Hogy a világ része maradj,

ne húzz magad köré falat!

A világmindenség is Te vagy,

segítséget ezért kaphatsz.

Ha nem vesz fal körül Téged,

eljut hozzád saját fényed.

Okos vagy, és eszed vezet,

de a lelked fogja kezed.

Földön ő világít Neked,

tudja, hogy éld az életet.

Ember vagy, és egyben lélek.

E kettőből gyúrtak téged.

Lelkedet ne nyomd el belül,

akkor nem leszel egyedül!

Hidd el végre, értékes vagy,

ne sajnáld hát többé magad!

Az élet így sokkal könnyebb,

szárítsd fel most a sok könnyet!