Összenőtt
a föld az éggel,
Csupa
fehér, csupa szürke.
Ég és
föld közt oszlopokként
feszül a
kémények füstje.
Farkasordító
hideg van.
Csattog a
fagy, mint a fejsze.
Kibújni a
jó melegből
kinek
volna kedve, mersze?
Szégyen
volna mégis-mégis
egész nap
bent rostokolni:
mire való
a csizma
meg az a
sok meleg holmi?
Lám a
varjú milyen bátor,
se
csizmája, se bundája,
mégis
kiült károgni a
fehér
lombú diófára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése