Benedek Elek: Az erdő télen

Oh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,

Nem tud betelni a lelkem veled!

Szép vagy, a fáid daltól hangosak,

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.

Hogy nyergel át a szél hókebleden,

Te meg sem mozdulsz, alszol csendesen:

Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól.

Mit bánod azt te? Tovább aluszol.

Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol,

S a lelked messze, messze jár, ahol

Örök tavasz van, rózsák nyílanak,

S dalos erdőre mosolyog a nap.

Hej, a te álmod milyen bús lehet!

Némán szenvedi át a zord telet!

Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt

Száraz levél csak, az is a hó alatt!

Szenvedsz és hallgatsz, oh, e némaság

Az emberek közt milyen ritkaság!

Üvölt a szél, s tűröd fenségesen,

Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.

Oh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,

Nem tud betelni a lelkem veled!

Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.