Petőfi Sándor: Újév napján

Megérte ezt az évet is.

Megérte a magyar haza:

A vészes égen elborult,

De nem esett le csillaga.

Meg van vagdalva, vérzik a kezünk.

De azért még elbírja fegyverünk,

S amerre vág,

Ott hagyja fájó vérnyomát.

Ott hagyja fájó vérnyomát,

Haramja csorda, képeden!

Hogy majd az ítéletnapon

E bélyeg vádlód legyen,

Vádolód ad Isten színe előtt,

És gyújtsa rettentő haragra őt,

Te ellened,

Ki ránk veszett fogad fened!

De mit az ítélet nekünk?

Ha lesz is az, sokára lesz!

És ami több, és ami fő:

Az Isten könyörületes.

Még majd kegyelmet adna nékik Ő...

Ne várakozzunk: e vérengző

Kutyák felett

Tartsunk magunk ítéletet!

Tartsunk oly vérítéletet,

Hogy elborzongjon a világ:

Mind addig szórjuk rájok a

Szörnyű halálos nyavalyát,

Amíg hírmondónak marad csak egy,

Hogy jaj neki,

Ki a magyart nem tiszteli!

Nekünk most az isten kevés,

Mert ő nem eléggé kemény:

Hozzád imádkozom pokol,

Az új esztendő reggelén :

"Öntsd szíveinkbe minden dühödet,

Hogy ne ismerjünk könyörületet,

Míg e gazok

Közül a földön egy mozog"