Ülök
életunt szobámban,
hideg
teát kavarok...
Körülöttem
fájás-félés
ködhálója
kavarog.
Kikelek
tikkadt helyemből,
kinyitom
az ablakot
s
megpillantok odakint egy
ígéretes
csillagot.
Ó ha most
mindent itt hagynék,
mennék a
csillag után,
mint rég
a három királyok
betlehemi
éjszakán!
Gépkocsin,
vagy teveháton -
olyan
mindegy, hogy hogyan!
Aranyat,
tömjént és mirhát
vinnék,
vinnék boldogan.
Mennék
száz országon át, míg
utamat
szelné a vám.
,,Aranyad
tilos kivinni!''
szólna
ott a vámos rám.
,,Tömjéned
meg, ami csak van,
az mind
kell, az itteni
hazai
hatalmak fényét
méltón
dicsőíteni.''
Százszor
megállítanának, -
örülnék,
ha átcsúszom:
arany
nélkül, tömjén nélkül
érnék
hozzád, Jézusom!
Jaj és
mire odaérnék,
hova a
csillag vezet,
te már
függnél a kereszten
és a
lábad csupa seb,
s
ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak
tömjént, aranyat,
megmaradt
szegény mirhámmal
keserűszagú
mirhámmal
kenném
véres lábadat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése