Uram, Te
látod Őt!
s ti is,
hegyek
mikor
szép szemével kitekint ablakán
s rátok
néz, néha mosollyal, néha tétován
s te szép
fényes nap
mikor a
nap végén aludni térsz
te is
látod Őt, mert Ő téged néz
messze
jár, túl földön, túl az egeken
túl
rajtad is
s talán
szól is hozzád...
s ti
kedves madarak
s ti zöld
borostyánok
a
lépcsőn, hol nap mint nap
felmegy
és le
ti minden
nap látjátok Őt
s talán
meg is érint titeket
szent
kezével megszenteli
a
leveleket
s ha
rátok néz, tündér-szeme nevet...
Te is,
kedves mókusfi
ablaka
előtt
mikor kis
kezeddel
próbálod
a gyümölcsöt
többször
is
és ha
puha, selymes és piros,
elviszed
fészkedbe...
ugye
ránézel gyakran
ugye
látod bűvös tekintetét
ugye
látod, ‘mint bátorítón int feléd
ugye látod
karcsú, szép kezét...
Ti mind,
kik látjátok Őt
meséljetek
Róla
mi
történt vele azóta,
hogy én
nem láthatom?
mondjatok
el mindent
mert
minden fontos, ami Ő...
Vagy
lehet, hogy mondjátok
csak nem
értem szavatok?
nem
tudom...
Ti
látjátok Őt és éltek általa
én nem
láthatom
csak
emlékét
mely
messze tűnt való
semmibe
markoló
s lassan
vele halok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése