Wass Albert: Magányosság erdejében

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak; én és valaki,

valaki, akit nem is ismerek.

És aki mégis, mégis elkísér

akármeddig megyek.

Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép,

és különösen mégis fáj nekem:

Valaki egyszer majd elémbe lép,

és megfogja két tévelygő kezem,

lecsókolja két könnyező szemem...

Valaki majd az életembe lép,

aki százszor több, mint az életem.

Van itt egy álmom: különösen szép,

és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak, én és valaki,

Valaki, akit nem ismerek,

és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat.