Mikor a
tavasz osztja csókjait,
S a zöld
erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek
a nedves pázsiton
Piciny,
fehér kis földi csillagok..
A
harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren
hull ezer csillagvirág,
Felette
lágyan elsusog a szellő,
S az erdő
szélén integetnek a fák..
Volt
egyszer egy csillag...fényes.. ragyogó,
Ezüst
sugártól tündökölt az ég
Reggel is
sokáig oltogatta
Erős
fényét a kékes messzeség...
Egyszer
meglátott messze valahol
Egy
sápadt fényű testvér csillagot...
De
elvesztette.. s keserves bánatában
A
horizonton végig vágtatott..
Aztán
széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a
földre hullva többé nem ragyog...
A
tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik
azt a sápadt csillagot..
Verseim
piciny csillagvirágok,
S én egy
hulló csillag vagyok,
Ezer
darabra tépve lelkemet
Keresem
azt a testvér csillagot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése