A
boldogságot nem egyformán mérik.
Vannak
akik, oly, könnyedén elérik,
És
vannak, akik elepednek érte,
Mégsem
ragyog feléjük a fénye.
Az én
szívem egy régi, kopott óra,
Mely
mindig késik, mindig rosszul jár,
Talán
jobb, hogyha nem beszélek róla,
Lehet,
hogy holnap örökre megáll.
Az én
szívem már nálad is elkésett,
Ezt
tegnap este észrevettem én,
De így
jár aki a tavaszba téved,
Ködös
őszi évek idején.
Az én
szívem tegnap talán utoljára,
Érezte a
tavasz melegét,
És amikor
legszebb volt az álma,
Akkor
tépted széjjel a reményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése