A
virágtalan, gyümölcstelen ágtól
A
meddőségtől, lanyhaságtól,
a
naptalan és esőtelen égtől;
Ments meg
Uram a szürkeségtől!
Édes az
ifjak méntás koszorúja,
Fehér
öregek aranyos borúja,
Virága
van tavasznak, télnek;
Ne engedj
Uram, koravénnek!
Csak
attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne
nézzek se előre, se hátra.
Tartsd
rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd,
Uram, hogy bezáruljak!
Ne hagyj
Uram, megülepednem,
sem
eszméban, sem kényelemben.
Ne tűrj
megállni az ostoba van-nál,
S nem
vágyni többre kis mái magamnál.
Ha jönni
talál olyan óra,
hogy
megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem
kezedben ha kezdene hülni,
Más
örömén ha nem tudnék örülni,
Ha
elapadna könnyem a más bűnén,
A minden
mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap
Uram, hadd legyen a végső:
Szabadíts
meg a szürkeségtől!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése