Rajki Miklós: Anyaföldünk

Anyaföldünk

Mint gyökere az elültetett fának,

Növekedvén, a földben,

Egyre mélyebbre nyúlik,

Úgy kötődik az ember

Az anyaföldhöz, ahogy az élete múlik.

Minél jobban érti, egyre jobban érzi,

Ez az a föld, amihez ezer szál köti,

Ez az az ég, ami feszül fölénk, ez a miénk.

Itt a gyökerünk, s ahonnan eredünk.

Innen indulunk és ide érkezünk.

Égen, földön sehol sincs más olyan hely,

Ahol a szó, ahol a szív, ahol az anya,

Helyettük bármit is lelsz, a tiéd lehet.

Akire dobbansz, akire lobbansz,

Aki vár, aki gondol csakis tereád.

Ahol a nóta így csendül fel

Szívből, mélyről, örök idők óta.

Meg az ablak alatt, rigófüttyös hajnalének,

Ilyen dalra sehol máshol nem ébredhetsz.

Ahol terem az erdőben ezerszám hóvirág,

Ahol érezheted az ibolya, a gyöngyvirág,

S az orgona mindenen átható illatát.

Ahol a templom, ahol a harang,

Ahol oly szépen búg a vadgalamb.

Ahol az ősök, a régmúlt hősök,

Ahol a bölcsők, ahol a temetők.

Ahova a fecskék is mindig,

Minden tavaszon visszatérnek,

Ahova, és soha sehova máshova,

Te is mindig hazatérhetsz.