Homokba
írtam kedvesem nevét,
de jött a
hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam
újra minden betűjét,
de jött a
dagály s munkám eltörölte.
Hiú
ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány -
megfogni a pillanatot,
hisz
magam is így omlok egykor össze
és
nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz!
- felelte: - híred élni fog,
ami porba
hal, az csak földi lom,
szépséged
a dalaimban lobog
s dicső
neved a mennybe fölírom.
S ott
szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él
s örökké megújul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése