Ez a
Mikulás a világvégi erdőben éldegélt egy nagy kamrás, kicsi házacskában. A nagy
kamrára ugyancsak szüksége volt: ott tartotta a gyerekeknek szánt ajándékokat.
A sok mindenféle között cintányérozó bohócot, játék babákat, kisautót,
nagyautót, zakatoló mozdonyt, a szomszédok bosszantására is alkalmas trombitát
lehetett látni, de ez utóbbit mindig olyan gyerek kapta, aki a hangos
trombitaszóval nem zavarta a szomszédokat, mert jól tudta a Mikulás, hogy rossz
szomszédság török átok.
No,
eljött az a nagyon nevezetes nap, amikor a jó gyerekeknek ajándékot visz a jó
szívű nagyszakállú. Persze, akad olyan gyerek is, aki hol jó, hol meg nem. Az
ilyen gyereknek az ajándék mellé intő szavakat is visz ez a jóságos, de kicsit
szigorú Mikulás. Meg is szeppen egy-egy gyerek, még az is előfordul, hogy a
kisebbeknél eltörik a mécses. Hanem a Mikulás zsákja kárpótlást nyújt az
ijedelemért.
Ebben az
évben kicsit szórakozott volt a Mikulás. Szűkös idők jártak kiserdőn,
nagyerdőn, még a világvégi erdőben is, ahol ő lakott. Kevesebb ajándékot tudott
összegyűjteni, ezért gondolatai folyton azon jártak: hol szerezhetne még
újabbakat a gyerekeknek a meglévők mellé.
Végül
hatalmas zsákja, ha nem is lett színültig tele, mint máskor, azért most is
megpocakosodott. Hanem a töprengő, szórakozott Mikulás véletlenül a saját
cicáját is belerakta a zsákba. Nyávogta pedig a cica, Cincilimincili, erősen:
- Én a
zsákból kimennék! Fognék inkább egérkét!
Hat
pompás rénszarvas repítette a szánt, vitte a Mikulás az ajándékokat a
gyerekeknek. Egyszer csak úgy tűnt neki, mintha a rénszarvasok nyávognának. Meg
is jegyezte:
- Drága
segítőim, jókedvre derítőim, miért nyávogtok?!
A hat
rénszarvas sértődötten kapta hátra a fejét:
- Miért
nyávognánk, egyikünk sem macska!
Csóválta
fejét a Mikulás, azt hitte, hogy képzelődött.
Elsőnek
egy kicsi házikónál állt meg a szánkó. A háztetőn üres gólyafészek várta a
tavaszt és a gólyákat, bent a szobában pedig öt gyerek az ajándékokat. A
Mikulás mindegyikük fejecskéjét megsimogatta és kinyitotta a zsákját. Ezúttal
nemcsak a gyerekek lepődtek meg, hanem ő is, mert a zsákból Cincilimincili nevű
cicája mászott elő panaszos képpel. A gyerekek nagy örömmel simogatták, azt
hitték, hogy a cica az ajándékuk. A Mikulás azonban elmagyarázta, hogy ez az ő
cicája és tévedésből tette a zsákba. Ünnepélyesen elnézést kért
Cincilimincilitől, a gyerekek pedig a legszebb ajándékokat kapták: pörgethető
csíkos csigát, lendkerekes tűzoltóautót, focilabdát a fiúk, a két kislány pedig
egy-egy szőke és göndör hajú, kék szemű és nagy szemű babát.
A
legnagyobb meglepetést azonban most hozta a legkisebb fiúcska, Pistike. Kucsmát
húzott a fejére (apukájától kérte el), kabátját kifordítva vette magára és egy
icipici zsákocskából (akkora volt, mint egy uzsonnászacskó) kolbászvéget vett
elő. A cica elé lépett. A cicaorr rögvest izgalomba jött, felemelkedett.
Pistike, aki most a Mikulás szerepét játszotta, mély hangon így szólt a
cicához:
- Tied ez
a kolbászvég! Aki á-t mond, mondjon bé-t! Ez itt egy nagy kolbász – vége,
minden jó, ha jó a vége!
Mindenki
nagyon nevetett, legjobban a szakállas Mikulás. Csak a cica nem nevetett, hanem
kolbászvéget evett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése