Ádventi
házunk van, sokablakos.
Minden
este nyitunk egy ablakot.
Benn
melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a
fény minden ablakából.
Kis
ablakokkal versenyt fénylenek
csodába
bámuló gyermekszemek.
Ablaktábláin
biztató írás:
eljő a
mennyekből a Messiás.
S a nevét
nevezik Csodálatosnak.
És
fölemeli, akit megtaposnak.
És a
békesség Fejedelme lesz:
szabadulást
hoz, életet szerez.
Telnek a
percek, múlnak a napok,
sorra
kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis
ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak,
biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi
áhítattal álljuk mind körül.
A ház
sugárzik, és a szív örül.
Fehér
falára festve sok gyerek.
Mind
Betlehem felé igyekszenek.
Havas
fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a
kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve
mennek mint a pásztorok.
Piros
orcájuk bízva mosolyog.
De én egy
másikat is ismerek.
Nem ilyen
derűs, nem ilyen meleg.
Van-e
gondom sok sötét ablakára?
Hiszen
itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e
sorra minden egy napon
Krisztusra
váró lélekablakom?
Mert az a
lelkem is: ádventi ház.
És ha
elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan
sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt,
vigaszt hiába is keresném.
Ha majd
minden szem, minden szív ragyog,
akkor
siratnám, hogy sötét vagyok.
Sötét
lelkemen sötét ablakok,
táruljatok,
örömre nyíljatok!
Ne legyen
egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon
mind a Messiásra várva!
Sötét
ádventi ház, sokablakos!
Minden
este nyíljék egy ablakod!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése