Aprócska
házban, völgy ölén,
öreg
anyóka éldegél.
Nyuszik,
gidák, dalos rigók,
jól
ismerik a házikót.
És
ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán
úszó fellegek,
a lepke,
pinty, kakukkmadár,
az
őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd,
kezes kis őzikék
keresik
meg a nénikét,
kit,
kedveskedve, réges-rég
csak
Őzanyónak hív a nép.
Anyót az
első napsugár
serény
munkában látja már:
csuporra,
tálra pettyeket,
virágos
ágat festeget.
Ecsetje
fürgén föl-le jár,
csapongva,
mint a vadmadár.
Csak
akkor nyugszik, nem siet,
ha
ráborul a szürkület.
Az út
felől, a kert alatt
vidám
gyerekcsapat szalad,
és réten
termett nagy nyaláb
kakukkfű,
zsálya, szarkaláb.
Törekszögfű
meg kankalin
virít a
lányok karjain.
Anyóé
mind e sok virág.
Topognak
pettyes őzgidák,
ugrál a
Bodri és ugat,
Cili
cicus velük mulat,
zsivajjal
hegy-völgy megtelik,
és
játszadoznak estelig.
De télen
- hogy miképp esett? -
hiába
várt vendégeket.
Elmúlt
egy hét a más után,
és nem
zörgettek ajtaján.
Hó ült a
bokron, bérceken,
a lágyan
lejtő réteken,
bükk
ágbogán, tölgyágakon,
csikart a
fagy, mint vaskarom.
Nyulacska
rítt a fák mögött,
a félsz
szívébe költözött,
s a kék
patakban gyors halak
cikáztak
jégpáncél alatt.
Odvába
bújt a rőt evet,
süvöltő
széltől rettegett.
Avarsubában
gyík aludt,
ordas
kerülte a falut.
Elnémult
minden kis rigó,
csak
hullott, hullott, hullt a hó,
s a
cserjésben az őzikék
kutatták
őszi fű ízét.
Riadtan,
félve, éhesen
barangolnak
a réteken,
szelíd
szemükben bús panasz:
"Miért
vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból
éjszaka
favágók
érkeztek haza,
s
beszóltak néne ablakán:
"Anyó,
segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy
csodát, jó Őzanyó!
Kötésig
ér, s még hull a hó.
Se fû, se
ág, se lomb, se mag,
csak jég,
csak hó, csak néma fagy
borít
mezőket, réteket.
Kis
őzikéid éhesek.
A tél
kegyetlen, és ha győz,
éhen
veszik a nyúl, az őz.
A csöndes
éj lassan telik,
anyóka
virraszt reggelig.
Szemernyit
sem vár, nem pihen,
tanácsházára
úgy megyen.
"Az
őzikék... jó emberek!
elpusztulnak...
segítsetek!
Az ember
gyenge, ámde sok
csodát
tehet, ha összefog."
Anyó
szemében könny ragyog,
bólintnak
a tanácstagok,
és
másnap, újév reggelén,
a hegyre
indul lány, legény.
Fejszét,
szöget, szerszámokat
cipel
buzgón a kis csapat,
s mire az
ég bealkonyul,
nem
éhezik se őz, se nyúl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése