Erdőszélen
kicsi kunyhó,
Öreg Anyó
itt lakik,
Őrizgeti
száz évének
féltve
őrzött titkait.
Bundás
kutya, Cirmi cica
Anyókával
éldegél.
- Ritkán
jár erre a postás,
csak
amikor jön levél.
Öreg Apó,
tavaly télen,
fel a
mennybe költözött.
Anyó
tudja, - jó ember volt,
- és
angyalnak öltözött.
Álmában
még találkoznak,
beszélgetnek
keveset,
simogató
szavaikban
megbújik
a szeretet.
Kint
lehullott az első hó,
minden
fehér tünemény.
Kis
kunyhóban, tűzhely mélyén
sül pár
apró sütemény.
Dédunokák,
hogyha jönnek,
díszvendégek
legyenek,
málna
szörpöt iszogatva
finom
sütit egyenek.
Kicsi
kunyhó kéményéből,
lágy füst
száll az ég felé,
legalább
a földi illat
öreg apót
meglelé.
Felöltözik
Öreg Anyó,
mert
hideg a téli szél,
ajtó
előtt havat söpör,
s közben
magában beszél.
- Hej
Apókám, ki mesél ma
unokáknak
szép mesét,
amíg
eszik az Anyókád
diós,
mákos bélesét?
Azt sem
tudom eljönnek-e,
ha
tudják: nem lesz mese.
Nem is
tudom, hogy az ünnep
mese
nélkül rémes-e?
De mit
tegyek, a mesének
te voltál
a mestere.
Nem
feküdt itt mese nélkül
egy
gyermek sem, este le.
Mi lenne,
ha súgnál nekem,
egy szép
mesét kedvesem?
Nem múlna
el az unokák
karácsonyi
kedve sem.
Öreg Apó
mennyországból
nyugtatgatja
kedvesét,
- ültesd
le az unokákat,
súgok
neked szép mesét.
Öreg néne
a sütőből
kivette,
mit készített,
süteményből,
nagy tányéron
szép kis
halmot épített.
S mint
ahogy a hó a rétet,
porcukorral
lepte be,
és hogy
meglepetés legyen,
kendő alá
tette be.
Majd
leült a hintaszékbe,
s elbóbiskolt,
jaj, nagyon,
szép
álmából arra ébredt,
zörgetnek
az ablakon.
Szeme
ragyog - Hát megjöttek!
- arcán
öröm ömlik szét,
úgy
sietne, s visszatartja
ez a
fránya hintaszék.
Az
ajtóban sorakoznak
kisebb
nagyobb gyerekek.
Dédnagyanyó
várja Őket,
s szívében
a szeretet.
Ölelgeti
sorra mindet,
mindegyik
nőtt, változott,
végül jön
a legnagyobb is
aki
fenyőfát hozott.
Kis
fenyőfa illatával
betölti a
kis szobát,
néhány
gyermek dúdolja
a
"kiskarácsony" dallamát.
Vén
komódon szép terítő,
Karácsonyra
ott marad,
erre
teszik a fenyőfát
tartó
díszes talpakat.
Hátizsákból
kikerülnek
üvegdíszes
dobozok,
szaloncukor,
habcsók díszek,
kézzel
festett tobozok.
Elkezdik
megtervezgetni,
hova
milyen dísz kerül
öltöztetik
a kis fenyőt,
szép lesz
majd, ha sikerül.
Dédnagyanyó
hintaszékből
figyeli a
dolgokat,
Csodás
ünnep a Karácsony,
nem
lehetne boldogabb!
Elkészül
a karácsonyfa
tetején
már csúcs ragyog,
- Hát
ezek az apróságok
egytől
egyig angyalok.
Gyertya
gyullad, és a kunyhó
énekszóval
megtelik,
Dédnagyanyó
szíve örül,
elhallgatná
reggelig.
- Ám de
itt a friss sütemény,
üljetek
le gyerekek,
csak ti
nektek sütögettem,
mindegyikből
vegyetek.
Kínálgatja
dédmamácska,
s amikor
már mind evett,
-
Figyeljetek - kéri tőlük
- mesét
mondok gyerekek.
És ahogy
elcsendesednek,
mesélni
kezd nagyanyó,
messzi
tájról, emberekről,
télről,
mikor hull a hó.
Mennyről,
ahol nagyapó van,
s minden
kedves, csodaszép,
(Ahonnan
nagyapó súgja,
nagyanyónak
a mesét.)
S lám a
mese elvarázsol,
hallgatja
a sok gyerek.
Képzeletük
mozivásznán,
pont,
mint egy film úgy pereg.
És eljön
a mese vége,
elmúlik
az áhítat.
Könyörögve
kérik Dédit,
hogy
meséljen másikat.
Csakhogy
eljött már az este
álom manó
bekopog.
Ágyba
kerül minden gyermek,
álmosak
és boldogok.
Betakarja
mindegyiket,
puszit ad
az arcokra,
s
visszaballag a konyhába,
mert neki
még van dolga.
Milyen
csodás a karácsony,
olyan
boldog a szíve,
Elmosogat,
s bibliáját
veszi
most a kezibe.
Elmormol
pár imádságot,
köszöni a
szép napot,
köszöni
az Úristennek,
ami szépet
itt kapott.
Aztán
párja jut eszébe,
megszólítja
kedvesét.
Megköszöni
neki ezt a
boldogságos
szép mesét.
Végül
elnyomja az álom,
s
álmaiban éli át,
újra itt
van nagyapó is,
s itt
vannak az unokák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése