Áprily Lajos: Vigasztaló vers

Ne félj, az óra meg nem áll,

szelek szűnnek, vizek apadnak.

Hiába hosszú, vége lesz

az éjszakai sivatagnak.

Sívó, sötét homok felett

a hajnalszél kibontja szárnyát

s elmenekül a puszta-rém,

a bíboros ruhájú skarlát.

Ne félj, az óra meg nem áll.

Reggel felé elszáll a láz is,

reggelre enyhülés fogad,

forrásvizes, hűvös oázis.

Új fénnyel csillogó utunk

riasztó árnyékkal nem állja,

sem orgonálva nem kísér

a bú alattomos sakálja.

Ne félj, az óra meg nem áll.

Mint valami fekete várrom,

a gond komor piramisa

elmarad a látóhatáron.

Nézd, gyöngyházfény az ablakon,

a köd csak egypár szürke foszlány,

s azt is széttépi most a nap:

sörényes, büszke hímoroszlán!