Algernon Charles Swinburne: Tenger és alkonyég között

Tenger és alkonyég között

a szerelem hozzám szökött.

Örömre bú jött, napra éj,

a hosszú vágyra kurta kéj,

s óh, szerelem, reád mi jött

tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között

az édesből keserű lett,

a vágyból könny, a könnyből láng,

holt kéjből új vágy, új fullánk:

s a szerelem így font-kötött

a tenger és homok között.

Tenger és napnyugat között

egy órát köztünk font-kötött,

de már suhant is, fürge láb,

a tegnapok után tovább

az arany vízen; jött s szökött

tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt

minden vágy meghalt, elszunnyadt.

Az első csillag látta, míg

kettőnk egy lett; a második

csak engem látott magamat,

tenger fölött és part alatt...