Az ősz s
a tél kapujában
sorban
nevek állanak.
Erzsébet
fénylő közöttük,
ragyog,
mint az őszi nap.
Előtte
fák titkos fényben,
rőt
levéllel, csillogón,
Mögötte a
fehér hó hull,
átlépvén
bús őszutón.
Óh, Erzsébet,
milyen szép vagy,
mégis
szeszélyes valál.
Néha
reggel még ősz az úr,
de már
tél van délután.
Királynője
magyaroknak,
örök
emlék ez nekünk.
Ámde
neved nem enyészik,
egyik
nagy-nagy ünnepünk.
Böbe,
Zsóka, Elizabeth,
Liza,
Zsike, Bözsike.
Anyánk,
húgunk, nejünk neve,
míg
nővérünk Erzsike.
Tüzes
tekintetű Erzsók,
te hoztál
fehér havat.
Mégis
forró a te lényed,
s e hó
még oly olvatag.
Eliz
tudja, Böbe még nem,
hogy
milyen a szerelem.
Kívánom,
hogy névnapotok
számos, s
nagyon szép legyen!
Erzsike,
én megköszöntlek,
Böske
néni figyelj rám!
Kívánok
sok boldogságot,
ezen a
szép délután!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése