A sas és
a róka barátságot fogadtak egymásnak, és elhatározták, hogy egymás közelében
fognak lakni. Úgy tartották ugyanis, hogy az együtt lakás megerősíti a
barátságot. A sas egy magas fára telepedett, s ott költötte ki fiókáit, a róka
pedig az alatta lévő bozótban kölykezett meg. Mikor azonban egyszer a róka
kiment vadászni, a sas élelem híján leszállt a bozótba, és elragadva a
rókakölykeket, fiókáival felfalta őket. Amint a róka megérkezett, és látta,
hogy mi történt, kölykei pusztulása éppen úgy elkeserítette, mint az, hogy nem
állhatott bosszút; földi állat létére ugyanis nem tudta üldözni a madarat.
Ezért félreállt - mert csak ez marad meg a gyengék és tehetetlenek számára -,
és megátkozta ellenségét. A sasnak azonban nemsokára meg kellett bűnhődnie a
barátság meggyalázásáért. A mezőn ugyanis kecskét áldoztak, s lecsapott, és
elragadott az oltárról egy még tüzes belső részt. Ahogy fészkébe vitte,
hirtelen belekapott a szél, és a vékony és száraz gallyak lángra lobbantak. A
fiókák, amelyeknek még nem nőtt ki a szárnyuk, megpörkölődtek, s a földre
zuhantak. A róka pedig odafutott, és a sas szeme láttára mindet felfalta.
A mese
bizonyítja, hogy a barátság megsértői, ha el is kerülik a megsértettek
bosszúját, az isteni igazságszolgáltatás elől nem menekülhetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése