A
kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és látta, hogy vadkecskék közé
keverednek; mikor aztán beesteledett, valamennyit behajtotta a saját
barlangjába. Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott
legelőre kihajtani, és így otthon etette meg őket. A sajátjainak csak kevés
élelmet adott, éppen csak hogy ne éhezzenek, az idegeneknek viszont többet
halmozott oda, hogy azokat is magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget
ért, mindet kihajtotta a legelőre; a vadkecskék azonban a hegyekhez érve
azonnal elfutottak. Mikor pedig a pásztor hálátlansággal vádolta őket, amiért
elhagyták, bár nagyszerű ellátást kaptak tőle, visszafordultak, és így szóltak:
"Éppen ezért még jobban őrizkedünk tőled; mert ha minket, akik tegnap
kerültünk hozzád, többre becsültél a régieknél, világos, hogy ha ezután mások
is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd."
A mese
bizonyítja, hogy nem kell szívesen fogadni azok barátságát, akik régi
barátaiknál többre becsülnek minket, míg újak vagyunk; meg kell gondolnunk,
hogy ha fölöttünk is eljár az idő, másokkal barátkoznak össze, és azokat fogják
többre tartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése