Ha nem
egy napig, egy pillanatig.
Csak
ennyit, míg a kezem ennyit int:
Kelj fel
a mélyből, hegyre menj megint.
Levenném
melledről a sziklasúlyt,
mely vad
korunkból rád zuhogva hullt.
Fáradt
pilládat megérinteném,
s gyötört
szemedből megszöknék a rém.
Takarodnának
gondok és romok,
menekülnének
régi démonok.
Megölelném
a kín-örvény felett
maga-mélyébe
szédült lelkedet.
Csodatevésem
sűrű delejét
pazarló
kézzel önteném feléd.
S ha
kelnél s néznél álmélkodva rám,
fejed a
Nap felé fordítanám,
fényes
szemeddel csúcs ragyogna szembe -
S én
visszahullnék ember-életembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése