2012. december 21., péntek

Dr. Papp Lajos: Az én Miatyánkom


Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj:

MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram!
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd:

Uram!

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram!
LEGYEN MEG A TE AKARATOD

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd:

Uram!

ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!

Uram! Segíts!

S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!
MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN!


UTÓHANG:

S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

BÍZZATOK ! Hisz' én megígértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!




Kaszás Péter: Ne adjuk fel! (a beteg gyermekekért)


Hozd a gyermeket, mint az életet,
Ha már a könnyektől az arcunkat sem láthatod.
Nyújtsd a két kezed, ott leszünk veled,
És a gyermek boldog hangját újra hallhatod.

Nem adjuk fel, csak jöjj közel,
Hittel meggyógyulsz, tudom.
Ne adjuk fel! Ha itt leszel,
Nem lesz többé fájdalom.
A nagyvilág tudja már, hogy visszaadtunk álmot,
S annyi életet.

Nyújtsd a két kezed, bízd ránk mindened,
Mert már úgy érzed, hogy téged senki nem szeret.
Mindent megteszek, lehetsz rossz gyerek,
Nálunk rajzolhatsz majd várat és kék eget.

Nem adjuk fel, csak jöjj közel,
Hittel meggyógyulsz, tudom.
Ne adjuk fel! Ha itt leszel,
Nem lesz többé fájdalom.
A nagyvilág tudja már, hogy visszaadtunk álmot,
S annyi életet.

Nem adtuk fel, csak jöjj közel,
Hittel meggyógyulsz, tudom.
Nem adtuk fel! Ha itt leszel,
Nem lesz többé fájdalom.
A nagyvilág tudja már, hogy visszakaptunk álmot,
S annyi életet.

Nem adtuk fel, csak jöjj közel,
Hittel meggyógyulsz, tudom.
Nem adtuk fel! Ha itt leszel,
Nem lesz többé fájdalom.
A nagyvilág tudja már, hogy visszakaptunk álmot,
S annyi életet.

Nem adtuk fel, csak jöjj közel,
Hittel meggyógyulsz, tudom.
Nem adtuk fel! Ha itt leszel,
Nem lesz többé fájdalom.
A nagyvilág tudja már, hogy visszakaptunk álmot,
S annyi életet.


Sango Villagren: Ne add fel!


A távolból figyellek, tán túl messze vagyok,
a sűrű ködben egyedül csak a szemed ragyog.
Fájdalom, vagy boldogság, mi lelkedben csillan?
Mi egy röpke pillanatban rögtön el is illan.

Félelem mardossa most a szívemet érted,
mert egyszer néma szóval segítségem kérted.
Lehetséges lenne, hogy kevés az, mit nyújtok?
Túl halk már a kedves szó, mit füledbe súgok?

A megfáradt ég alkonya, már rád teríti szárnyát,
a Hold a földre csorgatja tested hűvös árnyát.
Viaszfehér kezed most hadd nyugtassa enyém,
hadd segítsek, hogy mutathasd a mosolyodat felém!

Ne add fel soha! Kérlek, ne add fel a harcot!
Hadd láthassak újra, egy kedves, vidám arcot!
Fogd erősen kezem, én nem engedlek el,
boruljon rád szeretetteljes, tiszta lepel.

Feledd most, mi volt, mi múlt, mi régen úgy fájt,
mindazt, ami szívedbe kínzó sebet vájt.
Boruljon rád fényes, fehér, "angyalhordta" szárny,
s hadd legyek én fejed felett színes szivárvány!


Pajor Zsolt: Soha ne add fel!


Szárnyalsz a boldogsággal,
S gyönyörű az élet.
Ám jő egy szörnyű pillanat
És az egész semmivé lesz.
Kettétörik mit építettél,
Széthull a család,
Úgy érzed, csak rossz ér téged,
Veled mindenki galád.
Bezárkózol magadba,
Emészt a fájdalom, harag,
Azt érzed, minden ellened fordul,
Kit szerettél, megtagad.
Pedig a világ, hidd el,
Még mindig ugyanaz,
Minden sebre van gyógyír,
Az összes búra van vigasz.
Még benned is van érték,
Hiába történt a sok rossz,
de sosem leszel boldog,
Ha itt szomorkodsz.
Nézz a jövőbe, büszkén,
Mint megannyi társad,
Tégy meg mindent, ha nehéz is,
így teljesül minden vágyad.
Lesz majd újra, ki becsül,
Elismer, felnéz reád,
Megint szép lesz az élet,
Újra együtt lesz a család.
Csak hidd, hogy fontos vagy,
S rád még igenis várnak,
Hiába is futsz el, mert még
Szüksége van rád a világnak.


Lányi Sarolta: Valami halk virulást


Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,
csak amiként a fű a fához
s a csillaghoz a mécsvilág,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit,
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,
sötéten át is szívbe fénylőt
s valami halk virulást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz


JeepCKing: Ne add fel!

Mikor a fájdalom és a kín felordít,
és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad...

Mikor a reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön a megváltás, hiába is vártad,
mikor a puszta lét is már csak büntetés,
mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés...

Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,
s remegő kezekkel vésed a fejfádat,
mert az erődet már fogyatkozni érzed,
és az elmúlás rozsdája marja vérted...

Mikor azt hinnéd, eljött az utolsó nap,
s fájó búcsúztatódra készül már a pap,
mikor már nincs erőd küzdeni az árral,
és úgy döntenél, elmész ezzel a nyárral...

Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,
és lágy mosolyodban egy világot látnak...
Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,
akik veled együtt sírnak, és nevetnek...

Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,
és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz...
Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,
s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel...

Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,
akiknek melletted lenni egy megváltás...
Mikor azt éreznéd, leomlott az erőd,
akkor meríts belőlük magadnak erőt!

Amikor a reményed meghalni látszik,
és lelked a kialudt tűz mellett fázik,
szeretet-hasábot tesznek a parázsra,
nem is kell túl sokat várnod e varázsra.

Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,
zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,
hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,
melyek kiölnék belőled a vágyakat.

És mikor hited porrá zúzná az élet,
festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,
reményed, álmaid velük tovább vinni!

Ha másért nem, miattuk érdemes élni,
és Istentől imádban új csodát kérni!
Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,
míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál! 



2012. december 20., csütörtök

Lassú tánc


Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, mint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid
A zene elillan...
Átrepülsz szinte minden napodon?
S amikor kérded: "Hogy s mint?"
Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid..
A zene elillan...
Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?
És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?
Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihűlni a
barátságot,szerelmet
Mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: "Szia"?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid.
A zene elillan.
Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék.. melyet eldobsz szinte egy
perc alatt.
Az Élet nem versenyfutás
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan
Halld meg a zenét
Mielőtt a dal elillan. 


Bruda Brigi: Ne add fel!


Soha ne add fel, hogyha fáj
Idővel új nap vár
Küzdeni kell, meg ne állj
Amikor nem várod, RÁD talál
Kockáztass, Merj, Remélj
Szeress, Nevess, s ne FÉLJ!
Mutasd azt ami vagy
Ne színészkedj, csak mutasd aki vagy!


Győrffy-Deák Éva: Barátok


Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod,
Ha a tükörben fáradt az arcod,
Ha fáj, amit el kellett engedned,
Ha életed álmát nem teremted,
Ha múltad sebeit feltéped éppen,
Ha elcsüggedtél ebben a létben,
Ha nem repít tovább a vágyad,
Ha nem érzed hozzá a szárnyad,
Ha bűntudat kínoz az útért,
Ha könyörögsz további hitért,
Ha ítélkeztél magad felett,
Ha nem látsz napot a felhők felett,

Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled,
Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed,
Akkor hagyj csak ott minden hibát,
Akkor gyere és mondd el, mi bánt,
Akkor, ha akarod, hallgathatunk,
Akkor nevethetünk és játszhatunk,
Akkor öltözz, hogy sétáljunk egyet,
Akkor tudd, hogy béke van benned,
Akkor lehessünk fény a vállad felett,
Akkor lásd meg saját mély gyökeredet,
Akkor erős faként az égig nyújtózz,
Akkor erőt meríts az újabb úthoz.

Ha a jövőt már nem féled,
Ha a pillanatot átéled,
Ha belélegzed a fényedet,
Ha megéled isteni lényeged,
Ha boldogan, magasan szállsz,
Ha tükörben ragyogást látsz,
Ha örömed az égig ért,
Ha elértél egy újabb célt,
Ha táncolni, nevetni vágysz,
Ha ehhez épp társakra vársz,
Ha szárnyalni tudsz a széppel,
Ha együtt repülsz épp a léttel,

Akkor gyere és mondd el nekünk,
Akkor segíts, hogy együtt legyünk,
Akkor fogd át mindkét kezünk,
Akkor te mutass példát nekünk,
Akkor világíts át a vállunk felett,
Akkor megérthetjük, amit kellett,
Akkor hisszük az isteni sorsunkat,
Akkor meglátjuk újra az utunkat,
Akkor megérezzük, hogy merre, hová,
Akkor együtt repülhetünk tovább.
Akkor közösen vagyunk angyalok,
Akkor fényünk mindenen átragyog.


Juhász Gyula: Harmóniák


Szenvedni tudj és tűrni merj
És várni, sírni, érni,
A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!

És minden veszne, törne bár
S ha semmit el nem érne,
A lelked él még s vár reád
Titokkal teljes és vigasszal teljes éje.


Farkas Anna: Az élet szekere


Az élet olykor bolyongós,
sokszor bizony borongós.
Gyakran olyan változó,
mint szerencse - forgandó.

Néhanapján jön a "pofon",
de azt se ne vedd zokon!
Borúra majd jön a derű,
ha a bánatod keserű.

Reánk zúdul élet-csapás,
sok a fájó eltávozás...
Így hullámvölgyben élünk,
de mindig remélünk.

Lesznek új és újabb életek,
születnek édes kisdedek.
Hoznak boldog, vidám éveket,
élvezzük, mint cseperednek.

Siet, pereg ez a rövid élet,
vegyük benne észre a szépet!
A felkelő, bíborvörös Napot,
ha horizontról reánk ragyog.

Csörgedező patak tükrét,
fényben úszó sima vizét.
Kis madarak vidám dalát,
a pacsirta zengő hangját.

Érkeznek majd új napok,
hol nincsenek panaszok.
Változatos boldog évek,
hoznak nekünk annyi szépet.

Ha bennünk él a hit-remény,
az élet sem olyan kemény.
A bajunk csak egy vele,
gyorsan szalad a szekere!


Bodosi György: Légy önmagad


Légy magad, légy önmagad!
Küldöz a szó, hív a hang.

Légy magad, légy önmagad!
Bátran bontsd ki szárnyadat.

Légy magad, légy önmagad!
Tűzd ki, küzdd ki sorsodat.

Légy magad, légy önmagad!
Se szebb díj, se nagyobb rang.

Légy magad, légy önmagad!
Égj, lobogj, szórj lángokat.

Légy önmagad!


Domonkos Jolán: Az életed olyan, amilyennek éled


A szeretet ott van
minden egyes szóban,
hallgasd meg a szavam,
én most hozzád szóltam!

Az élet nem sótlan,
keserű, vagy édes.
Az életed olyan,
amilyennek éled.

Választhatsz könnyűnek,
vagy nehéznek érzed,
Te döntöd el ezt is,
egyszerű a képlet.

Mikor negatív vagy
gondolataidban,
megérkezik a baj
bizony nagyon hamar.

Ha csak szépre gondolsz,
és a jót keresed,
bekopog ajtódon
az életszeretet.

Megérted majd akkor,
hogy ilyen az élet.
Megérted és akkor
gyönyörűnek érzed.

A szeretet voltam,
most csak hozzád szóltam.
Fogadd meg a szavam!
Én jót tanácsoltam...


Aranyosi Ervin: Higgy Önmagadban...


Bárhova is mennél széles e világon,
mi a te emléked, az tiéd marad.
Lelkedben él, mint egy élő mozivásznon,
míg az élet filmje ketté nem szakad.

Ám tudod, a múltad nem csak széptől ékes,
történtek már dolgok, búsak is veled.
Cipeled a terhét, s újra fájni képes,
végleg elengedni, letenni nem mered.

Gondold át! A múltad jövődnek alapja,
s nem mindegy, hogy mire épül fel egy "vár".
Sziklaorom lesz a stabil alapzatja,
vagy mély, ingoványos talaj várja már.

Emlékezz hát arra, mi szép volt életedben!
A jövődet jobb, ha erre építed.
A siker emléke, legyen a kezedben,
ez mozgassa elméd, s legyen szép hited.

Ami pedig rossz volt múltadban, temesd el,
takarja el azt jótékony szemfedél!
Mert hidd el, a jóra született az ember,
s akármit elérhet, ha hajtja szenvedély!

Higgy hát önmagadban, mint "Isten gyermekében"!
Atyád megad mindent, akármire vágysz.
Ha akarod, úgy lesz, amint a mesében,
saját kincseidre ily módon találsz.


Kaszás Péter: Kézkeringő


Gyermekként, nem érted még,
Hogy körötted csend van, miért?
Majd egyszer, meghallod még,
A tiszta szót, mindent, mi szép!

Egy meghallott hang, mire oly régen vársz:
Eljön majd, egyszer hozzád.
Egy meglátott jel, már hozott csodát,
Így élsz, tovább.

Néma a szád, hol a szó?
Néha élned, csak álmodban jó,
Ne add fel, van még remény,
Menj tovább, van miért!

Egy meghallott hang, mire oly régen vársz:
Eljön majd egyszer hozzád.
Egy meglátott jel, már hozott csodát,
Így élsz tovább.

Egy meghallott hang, mire oly régen vársz:
Eljön majd egyszer hozzád.
Egy meglátott jel, már hozott csodát,
Így élsz tovább.


Hajdú Levente: Ne add fel


Itt az élet csak harc és küzdelem,
a mi célunk pedig a
győzelem.
Sorsod legyen
bármilyen mostoha,
e nemes harcot ne add fel soha!


Vitó Zoltán: Van úgy az ember..


Van úgy az ember,
hogy `álmodozni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár `szólani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy `bátorságra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
`őszinteségre `vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy `építeni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár `szállani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az `Összhangra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtő úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gőgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy őzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül előre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belőle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már előre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belőle:

Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.